Köszönetnyilvánítás+ Új Blog.

Sziasztok drágáim.
Most már nem résszel jelentkezem, hanem egy általam begépelt köszönetnyilvánítással, amit fájó szívvel - és billentyűzetet áztatva - pötyögök itt nektek.
Először is, aki még nem olvasta az Epilógust, az itt megteheti : KATT IDE
Másodszor. Amikor elkezdtem ezt a blogot nem voltam benne biztos, hogy be is fogom tudni fejezni. Vagy nem lesz ihletem, vagy pedig nem lesz olvasóm, és akkor kissé szomorúan, de még is írtam volna. Ez egyik sem következett be hál Istennek.

AZ ÚJ BLOGÉRT KATT IDE : Lots of Love: Fate

Pár érdekesség:
A blog kezdete: 2013.05.29
A blog zárása: 2013.12.24
Feliratkozók száma: 27
Kommentek száma ( az enyémek nincsenek benne): 176 db.
Oldalmegjelenítés: 14838
A pipák száma meghaladta a 250-et. Tudom, nem mindenkinek sok, de nekem már ez is tökéletes.
Összesen 10 országban olvasták a blogomat, és ennek a nézettsége általában 100 felett is volt.

Gondoltam, kérdésekre is válaszolok, amiket fontosabbnak tartok:

- Miért pont háborús blogba kezdtél, és hogyan jött az ötlet?
 Mindig is érdeklődtem a történelem iránt, imádom a csatákat hallgatni és van hogy órákon keresztül valaki mesél nekem ilyenekről. Az ötlet pedig akkor jött, amikor apukámmal ismét az első világháborúról beszélgettünk - mert hát megint fel kellett hoznom a témát -, és megláttam magam mellett az autóban az 1D-s táskát. Megkérdeztem, mi lenne, ha 1D háborús blogot írnák? És, hát itt az ötlet.
- Szerinted fejlődtél a történet írása alatt? 
 Azt hiszem igen, vissza olvastam tegnap este és úgy láttam igen. Igazából az első részt is vissza olvastam, amit tavaly írtam meg a legelső blogomban és hát az szörnyű ezekhez képest, de büszke vagyok rá, mert én írtam azt is.
- Kezdesz új blogot?
 Egyértelműen igen. Nagyon sok ötletem van, de azt hiszem azok már nem lesznek ennyire komoly blogok. Inkább a hülyülés lesz a fő téma. Remélem mindenkinek tetszeni fog, és velem is fogtok tartani! 

A One Direction on the Battlefield blogom hivatalosan is bezárja kapuit!

Epilógus

Sziasztok drágáim!
Szomorú szívvel kezdek most búcsúzkodni tőletek, egy epilógus kíséretében. Annyira szerettem ezt a blogot, mert egyedi volt. Tisztában vagyok én is vele, hogy ma már nagyon nehéz újat alkotni, és én próbálkozom is. Ez volt az eddigiek közül a kedvenc történetem. Nagyon szépen köszönöm a sok olvasómnak, hogy támogattatok és azt a sok kommentet, oldalmegjelenítést, és miegymást is!
Itt is van az epilógus, és szeretném ha egy utolsó kommentet mindenki, aki elolvasta hagyna.
A héten legkésőbb csütörtökig jelentkezni fogok az ÚJ BLOGOM linkjével és még egy kis ismertetővel is.
Jó olvasását, és még egyszer BOLDOG KARÁCSONYT!
És BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT A MI KIS LOUIS-UNKNAK!!!! 

-----------------------------------------------------------<3-------------------------------------------------------------------

"Egyszer vége kell legyen mindennek, de ahol egy ajtó bezárul, ott egy másik kinyílik. Ahol egy blog befejeződik, ott egy másik elkezdődik! - Nessz_Payne.,,

~Egy külső szemlélő szemszöge~

Az 5 srác egytől egyik öltönyben feszített. Liam idegesen dobolt a lábával a parkettán, ezzel elég nagy zajt csapva. Barátai mellette álltak és szerelmeiket várták, pontosan úgy, mint Liam. A lányok gyönyörűen akartak kinézni egy ilyen jeles, és ünnepélyes napon. Közülük egy embernek a királynő adja át a hősöknek járó kitüntetést, ami hatalmas megtisztelés. - habár már találkoztak vele.
Meena és Lucien békésen pihentek a kiságyukban, míg Dani és Eleanor egyszerre mondták el a bébiszitternek, hogy miként kell őket pelenkázni, vagy megetetni.

- Danielle, szívem. Alice biztosan tudja a dolgát, és alig hogy 2 órára megyünk el csak itthonról! - Liam kézen fogta barátnőjét és nyálas hangon beszélt hozzá. - Induljunk gyerekek! - mindenki kifelé csődült az ajtón, majd be egy-egy autóba és elindultak arra a helyre, ahol lesz a ceremónia. Mindenki ideges volt, de közülük főképp kilehet emelni Liamet.

***

- Liam James Payne, a barátai megmentésért, átnyújtom önnek a Hősök érdemjegyét. Gratulálok, és örülök, hogy találkozhattam magával! - a királynő kezét nyújtotta Liamnek, aki elfogadta és kezet csókolt a felségnek. Látszott az arcán, hogy izgul, de még is büszke. A barátai állva tapsoltak, és boldogan nézték, ahogyan Liam ott áll fent a színpadon. Mindenki örül, hogy élnek. Nem is azért, mert Ők a One Direction, hanem mert olyan szoros barátságuk van, hogy nem élték volna túl, ha egyikük tényleg meghal. Az a sok idő, amíg Liam Rose-k házában volt szörnyű időszak volt minden ember számára. Most már minden rendben van. Igaz, hogy 1 év hosszú idő, és talán kicsivel kevesebb rajongójuk is lesz, mikor újrakezdik, de még mindig a csúcson vannak a zenélésben. Őket soha, senki sem tudja letaszítani a trónról.

Amint haza értek az ajándékozás következett. A szépen feldíszített karácsonyfa mellé kuporodtak le, családi kupacokat alkotva. És Niall sem volt egyedül. Palvin Barbara mellett telepedett le, és úgy döntött meg próbál boldog lenni, még ha nem is mindig a legjobb a kapcsolatuk. A lényeg a szeretet közöttük, és ez látszik is. Barbi belezúgott Niallbe és nem zavarja Őt a rajongók. Nem szeretik, mert befutott, sikeres lett és most olyan emberekkel töltheti a karácsonyt és a mindennapjait, mint az 5 fiú. Szilvit, viszont mindenki imádja. Ő csak egy átlagos lány, aki jókor volt jó helyen. És jókor rabolta el a mi kis fürtösünk szívét, pedig nem hittük volna, hogy ilyen korán megtalálja a boldogságot egy ilyen csodálatos lány mellett.
Meena és Lucien kapták meg először az ajándékot, akik nem igazán tudtak mit kezdeni az előttük tornyosuló csomagokkal. A kicsik böködni kezdték a dobozokat és szüleikre emelték tekintetüket. Ők boldogan segítettek kinyitni az ajándékot, és örömmel nézték gyermekeiket, ahogyan az új babákkal vagy éppen kisautókkal játszadoznak.
Mindenki örült az ajándékának, de talán nem is ez volt a legfontosabb. Szemeikben látszott a boldogság, és a szeretet, amit mindenki egymás iránt érzett. Hálásak voltak az égnek, hogy a szeretet ünnepét együtt tölthetik, és nem Liam vagy bárki más nélkül. A rajongók nem tudják, hogy Liam valóban él. A találgatások megint csak elindultak és a képek alá is támasztják ezeket, de az emberek a One Direction szavait várják.

- Mit szólnátok ha egy dallal zárnánk a mai estét? - Niall oly' hirtelen szólalt fel, hogy mindenki nagyot ugrott. Meg sem várva a többiek válaszát szaladt a gitárjáért, és megkérdezés nélkül kezdte énekelni a You&I-t.
Niall boldogan kezdte énekelni kedvesének, majd mindenki beszállt. A lányok szemei megteltek könnyel, bár nagyon is jól ismerték a dallamokat, szöveget. Talán attól, mert karácsony van? Vagy mert örülnek, hogy Ők nem a temetőben kell most üljenek, a barátjuk sírjánál?

- Halljátok ezt a kiabálást? - Lou megszólalása után mindenki elhallgatott, és az utcán toborozódó rajongók sikítozását, és éneklését hallgatták. - Srácok, nézzétek! - barátjuk már az ablaknál integetett a több száz lánynak. A biztonsági őrök próbálták vissza tartani az őrjöngő lányokat, de azok amíg nem látják kedvenceiket, biztos hogy nem mennek el.

- Karácsony van. Énekeljünk nekik! - Liam a kanapé melletti szekrényből előhalászott 5 mikrofont, majd a többiek kezébe nyomott egyet-egyet. Az öt fiú hatalmas mosollyal szaladt ki a kapuhoz, ahol egy platós kocsinak a hátuljára álltak föl. Boldogan köszöntötték a rajongókat és kezdtek el énekelni. Csak Niall és Liam gitározott, de így volt igazából hangulatos. A rajongók síri csendben szipogtak és törölgették könnyeiket.
Liam nem állt fel az autóra, hanem leguggolt és várta, hogy a srácok bejelentsék, hogy él.

- Lányok, mint láthatjátok csak négyen vagyunk. Liam.. szóval. Nem tudom hogyan mondjam! - a sok lány még jobban elkezdett sírni, látszott az arcukon a sajnálat, fájdalom és csalódottság. - Liam az isten áldjon meg, gyere már fel, nem tudok mit mondani! - amint Harry belekiáltotta mind ezt a mikrofonba Liam fellépett a platóra és a sok rajongó egyszerre kezdett el sikítozni.
Igen, ilyen egy igazi Directioner család. A lányok egyszerre borultak egymásra, még akkor is, ha nem ismerték egymást. Minden rajongó szereti a másikat, ez köztudott a Directionerek körében.
És az 1D tagjai? Ők még akkor is szeretnek minden rajongót, ha dagi, ha anorexiás, ha beteg, vagy ha csak szimplán hülye. És ez azért van, mert ők is voltak olyan átlagosak, dagik és betegek is, mint a rajongóik. Sőt, ha nem lennének rajongók most hol lenne a One Direction? A feledés homályába merülne, mert nem lenne ki támogassa őket, de van. És erre kell most gondolnunk.
Volt, van és lesz is One Direction!

Chapter 41~Best Friends

Szerbusztok! Nem is tudom mit mondjak, itt az utolsó előtti résznél. Talán, hogy BOLDOG KARÁCSONYT előre is mindenkinek!
A másik dolog, hogy nincs értelme tovább húznom a blogot. Igazából 30-dik résznél be akartam már zárni, de tovább húztam és tessék 42-ig jutunk. Nagyon szerettem ezt a blogot, és meg vagyok vele elégedve! :D
Teljesen a szívemhez nőtt, és remélem nektek is, de nem fogok itt még nagy hegyi beszédet mondani, mert még jön 1 rész és egy epilógus( amit még soha életemben nem írtam, de egyszer mindent ki kell próbálni).
Kicsit rövidke rész lett, de sajnálom, holnap vagy kedden hozom a következő részt! :D
Köszönöm a komikat, és örülnék pár véleménynek megint!


-----------------------------------------------------------<3-------------------------------------------------------------------

"Miért Ők a legjobb barátaim? Egyértelmű. Ők tudják ki vagyok, nem a sok pletykának hisznek, hanem nekem! - Liam Payne,,

~Liam~

Bambán pislogtam magam elé meredve, és gondolkoztam az élet nagy dolgain. Milyen is volna újra kezdeni mindent? Ha nem lennék híres, vajon most egyetemre járnák, nem lenne gyerekem? Ha nem kellett volna megmentenem a srácokat, akkor élnék még?
Ugyan olyan senki lennék, mint aki 16 évesen voltam, de engem még az sem zavarna. Szerettem azt az életemet is. Mindig nyugis volt, soha sem zavart senki, az embereknek nyugodtan mutathattam minden nap egy másik énemet, soha sem tudták eldönteni, hogy még is melyik lehetek én. Egyedül voltam, nem voltak barátim, még is boldog voltam. Még a mai napig nem jönnek rá az emberek a titkomra, viszont nekem erre csak egy válaszom volna. A zene. Már akkor abban a világban éltem, dalokat írtam, és a szobámban ülve egy gitárral játszadoztam órákon keresztül. Az volt az igazi Liam, nem pedig az, akit ma a sajtó megkreált magának egy eladható embernek.

Charlotte hatalmas szemekkel fürkészte gyermeke - mostanra már kipirosodó - arcát. Szemeiből könnyek hulltak a kislány takarójára, amiből már szinte ki is lehetett volna csavarni egy vödör vizet. Látszott rajta, hogy megbánta az ordítozást, de még is féltem Emmát tőle. Ijesztő nő.

Apró köhögésekre emeltem fel a fejemet és boldogan véltem felfedezni, hogy Emma ébredezik. Lou azonnal egy orvosért szaladt, míg Charlotte és én a kislány felett álltunk, és vártuk, hogy mi fog történni.

- Anya! - Emma szemei azonnal felcsillantak, ahogyan Charlotte könnyekkel áztatott arcát megpillantotta. Azonnal egymás karjaiba borultak, én pedig arrébb álltam. Nekem nincs itt helyem, ez az asszony megbánta a sok rosszat, és nem fogja többet bántani ezt a kis csöppséget. Biztos vagyok ebben. És, hogy miért? Látom a szemében egyszerűen, hogy szereti és nem akarja elveszíteni. Olyan halálfélelem ült ki az arcára, mikor Emma elájult, hogy azt szinte lefesteni sem lehet. - Szeretlek!

- Én is drágám!

- Nekem itt már semmi keresni valóm. Emma, örülök, hogy találkoztunk és még fogsz rólam hallani. Ha anyukád megengedi meg foglak látogatni, és többé nem lesz semmiből sem hiányod. Ígérem csajszi! - az arcára nyomtam egy puszit, és hagytam, hogy Ő is megjutalmazzon egyel, ami szinte tocsogott a nyáltól, de én még sem töröltem le. - Sűrűn nézegesse a postaládát! - kacsintottam egyet Charlotte-ra és szerintem ebből levette, hogy ezentúl pénzt fogok nekik adni.

- Liam. Köszönök mindent, és remélem hamarosan meglátogatod Emma-t!

- Szia Liam! - apró kezével integetett nekem, és én is viszont. Danielle is egy apró puszit adott neki majd elindultunk haza.

***

- Harry Edward Styles mi lenne, ha végre megállnál egy csatornán? - idegesen fordultam barátom felé, aki kezében a távirányítóval ült az egyik fotelban. Még jó, hogy a lányok a karácsonyfát díszítik és Dani feneke pont velem szembe van, legalább van mit nézni, ha ez a lüke nem áll meg egyetlen egy csatornán sem.

- Jó rendben nesze! - levágta a távirányítót az asztalra és barátnőjéhez ment, aki szint úgy mint szerelmem a karácsonyfát díszítette, egy határozott csókot adott az arcára, majd a járóka felé igyekezett, ahol Meena játszott egy darab üdítős üveggel. Óvatosan kiemelte gyermekemet, az én szívem pedig egy hatalmasat dobbant. Tudom, hogy Meena biztonságban van bácsikájánál, de még is féltem.
Egy apró puszit adott az arcára, mire kislányom heves tapsikolásba kezdett. Harry visszaült vele a kanapéra és a csípőjére ültette. Kislányom boldogan játszott Hazza fürtjeivel, aki csak egy mosollyal az arcán hagyta, hogy csupálják a haját.

" A háborúnak vége!

Hatalmas örömmel jelenthetem be - talán nem én elsőként-, hogy az 1 éve elkezdődő háborút ma lezárták. A franciák vissza vonultak országukba, ugyan is ilyen hideg téllel, mint ami most van nem számoltak. Nem volt elegendő ételük és emberük sem. A harmadik világháború az angolok győzelmével zárult. A francia és angol követek még egyezkednek, de azt hiszem innen már csak a kis szigetországunknak jobb lehet a helyzete!,,

A srácokkal egymás nyakába borultunk. Nem tudjuk miért, hisz' még csak nem is a csatamezőn kaptuk ezt hírt.

- El is felejtettem mondani! - Niall eltűnt egy percre és a mondatát a levegőben lógva hagyta abba. Miután visszajött egy levéllel a kezében átnyújtotta azt nekem és hatalmas vigyorral az arcán közölte a következőt:

- Te is megkapod a hősöknek járó kitüntetést, a holnapi leszerelésnél.

- De miért? Nem tettem semmi hősieset!

- Az nem volt elég, hogy megmentetted az életünket? - Zayn felháborodást tettetve kulcsolta össze kezeit a mellkasán.

- Azt akár mikor megtenném és ezt már ezerszer elmondtam. Ti vagytok a legjobb barátaim, szinte a testvéreim, soha sem bocsájtanám meg magamnak azt, hogy ha valami bajotok esne, és én megtudtam volna akadályozni a bajt! Szeretlek titeket srácok!

- Mi is téged!

Chapter 40

Sziasztok babáim! :D
Köszönöm nagyon nagyon nagyon a 10(!!!!) kommentet és a +1 feliratkozót.
Annyira boldoggá tettetek, és még meg lett a 14000 oldalmegjelenítés.
És, ti mit kaptok karira?
Esetleg valaki One Direction koncert jegyet? Mondjuk én nem, de hátha ti még is.
Ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is adhattatok nekem! :D
Sietni fogok a következő résszel, de még 2 nap a suliól.. :(
És ezek olyan hosszú napok, de lassan itt van Lou szülinapja, az viszont felvidít.
Jól olvasást! :D
És véleményezzetek! :D




-----------------------------------------------------------<3-------------------------------------------------------------------

"A gyerek szív érzi meg legjobban a vesztet, a felnőtt ezen már csak változtatni tud! - Liam Payne!,,

~Liam~

London utcái hűvösek voltak.Nem éreztem, hogy fázom, de a levegő, amit egyre többször szívtam be és ki hideg volt. December közepét írunk és még nincs hó. Gyerekeket éppen hogy lehetett látni az utcákon. Bezzeg amikor én voltam gyerek, az utcáról szinte még az ebéddel, vagy a vacsorával sem lehetett becsalogatni. Talán ezért is voltam mindig egészséges, soha nem ültem bent a szobában és nyomkodtam valamilyen kütyüket - persze akkor még nem is voltak-. A mai gyerekek nem vágynak egy kis friss levegőre? Mit lehet annyit laptopozni, tv-zni, vagy telefonozni? Bevallom én szoktam Twitteren lógni, de csak is a rajongóim miatt. Velük akarom tudatni a legfontosabb dolgokat, mert egyszerűen oda vagyok értük, még akkor is, ha nem ismerem mindegyikőjüket.

Kellemes reggeli futásomat, csak pár ember érdekes pillantása zavarta meg. Mindenki azt hiszi, hogy meghaltam, és ezen változtatnom kell.

- Liam? egy kisebb lány mellett futottam el, aki megszólított. Megálltam és tekintetemet ráemeltem. Szemeiben értetlenség lakozott.

- Tessék?!

- Tudom, illetlenség ilyet kérdezni, és anyukámtól kapnák is, de te nem meghaltál? - egy halvány mosoly jelent meg a szám szélén. A kislány ijedt arca megrémisztett, leguggoltam hozzá és megfogtam az apró kezét.

- Jaj drága, gyere üljünk le oda! - nem messze tőlünk egy játszótér álldogált üresen, egymagában. A pici lány kezét megfogtam és oda sétáltunk. Olyan kis ártatlan volt. Egy nem éppen gazdag negyedben jártam, a házak lerongyolódva sorakoztak egy kis utcát hagyva maguk között. Ennek a kislánynak sem lehet jó élete, a ruhája össze vissza volt szaggatva, tele volt lukakkal. - Tudod, sikerült megmenekülnöm! - egy kósza, göndör tincset sodortam el az arcából, és akkor megpillantottam hatalmas kék szemeit. Az arca gyönyörű volt, akár egy liliom, ami éppen most éli fénykorát. Sehol egy szeplő, vagy egy kis hiba azon a selymes bőrön. Semmi. Egy igazi kis hercegnő.

- Hogyan? - tágra nyílt szemekkel fürkészte az arcomat. Olyan furcsa volt azokba a gyönyörű kék szemekbe nézni. Tudom, hogy láttam már, de abban biztos vagyok, hogy a kislányt még soha. Talán csak hasonlít valakire, de még sem tudom hova tenni, egy arc sem ugrik be, ami ehhez hasonlítana.
Elmeséltem neki az egész történetemet, úgy, hogy gyerek fejjel megértse és még se tűnjön annyira szörnyűnek. Aprócska kezén éreztem, hogy egyre hidegebb lesz, ezért levettem magamról a kabátomat és ráterítettem. Én nem fáztam. Volt rajtam vagy még három réteg ruha, viszont rajta csak egy póló és egy szakadt szoknya.

- Te egy hős vagy, igaz?

- Nem. Soha sem lehetek az, de te igen. Már most az vagy, hisz' a szemedben látszik a jóakarat...

- De a dalaid megmentették a nővéremet... Egyszer.. - mosolygós arca egycsapásra szomorúvá vált és vörös pirbe.

- Mi történt vele?

- 3 éve, amikor megjelent az első albumotok, szinte csak az tartotta életben. Az utca gyereke volt már akkor is, anyánk nem foglalkozik velünk, apa pedig harcolni ment. Az akkori barátja csak bántotta, és egyszer Ő vette ki a kezéből az üvegszilánkot. Aztán megjelent a második albumotok és akkor apa fél évre haza is jöhetett. Minden rendbe jött, lettek barátai, tanult rendesen, és anyával is beszélgetett, ráadásul kapott cuccokat is rólatok. Aztán jött a rossz. Apa elment, akkor Ő összeomlott. A pasija szakított vele és meg is verte, anya folyamatosan ordítozott vele, és a barátai is kihasználták, bedrogozták. Egy ideig még élt. Csak a ti zenéteket hallgatta éjjel nappal, de aztán nem bírta, és megtette... - teljesen úgy éreztem, mintha egy felnőttel beszélgetnék.

- Sajnálom! - óvatosan húztam magamhoz. Törékeny teste, akár egy porcelán darabka pillanatok alatt képes széttörni. Neki a szíve tört el, mikor az egyetlen nővére elhagyta Őt. Biztosan boldog már ott, ahol most van. Nem szenved és ez a lényeg. Miért kell egy ilyen picike lánynak ilyen szörnyűségeket átélnie? Mit tettek Ők, hogy ezt a sorsot érdemlik?

- Te voltál a kedvence, és nekem is te vagy! Emlékszem, mindig azon veszekedtünk, hogy egyszer szerelmes leszel belém. Ő azt mondta, hogy még is hogy szerethetne egy ilyen gazdag pasi, egy ilyen szegény lányt! - ezzel a mondatával úgy érintette meg a szívemet, mint még gyermek soha. Megbízik bennem, mert sztár vagyok, de nem érzem, hogy úgy beszélne velem, mint egy rajongó.

- Én mindig szerelmes leszek beléd!

- És Danielle?

- Vele a szerelmem teljesen már mint veled. Ez csak is a mi titkunk, és ez egy különleges érzés. Olyan sok helyet foglalsz a szívemben, amit én soha nem fogok elfelejteni. Nem rajongóként tekintek rád, hanem mint a második szerelmem.

- De megházasodsz, és gyereked is van már.

- Igen, megtaláltam azt a lányt, aki a nagy Ő, de Ő még sem te. Ne sírj, láttál engem felnőni, kitartottál mellettem és ezt köszönöm neked. Megfogok házasodni, de egyszer te is. Szeretni fogod Őt, és engem el fogsz felejteni, amivel nincs semmi baj, mert ez az élet rendje. De hidd el, mi örökké szerelmesek leszünk! - beszélgetésünk tovább már nem folytatódott. Csöndben ültünk egymás mellett, de nevét még mindig nem tudtam.

- Hogy hívnak?

- Emma Barrows! - e név hallatán szívem egy ütést kihagyott.A parancsnok lánya, és ilyen rossz sorsuk van? Nem említette, hogy szegények, vagy hogy gond van otthon.

" A barakkban ültünk az utolsó parancsra várva. Harry éppen WC-re ment, mikor Barrows belépett és hozzám indult. 
- Liam! Megkérhetlek egy nagyon fontos dologra? 
- Persze!
- Van egy lányom, Emma-nak hívják. Ha meghalok, kérlek viseld gondját. Tudom, hogy ilyet nincs kötelességed betartani, és nincs jogom ilyet kérni, de az anyja, szörnyű nőszemély....
- Ne ragozd, segítek még nem tudom hogyan, de segítek!,, 

Teljesen elkalandoztam ezzel az emlékkel. Észre sem vettem, hogy egy magas és koszos nő dühösön rántja ki kezeim közül Emma-t és rángatni kezdi. Automatikusan pattantam föl, de még sem tudtam, hogyan és mit mondjak. Emma segélykérő pillantással nézett felém, majd egyik pillanatban a földre rogyott.

- Kelj fel te büdös kölyök, nem igaz, hogy állandóan az utcán kell legyél. Esküszöm a holnapot nem éred meg, ha most azonnal nem állsz fel onnan! - szemei szinte szikrákat szórtak az ájult kislány felé. Szinte le tudta volna köpni a saját lányát, amit egy anyától nem tudok elfogadni. A lánya, még akkor is, ha szegények, nyomornegyedben élnek, és a férje meghalt.

- Asszonyom. Nem látja, hogy elájult? - Emma felé kezdtem szaladni, és azonnal a karjaim közé vettem. Telefonomat kezdtem előkutatni a zsebemből, és a mentők számár tárcsáztam.

- Még is ki vagy te? Ő az én gyerekem, te kis taknyos!

- Liam James Payne vagyok, és jobban tenné, ha levenné rólam a kezét, különben nem állok jót magamért.

- Barrows pontosan ilyennek írt le, de a gyerekemet akkor sem fogod elvinni. Csak jöjjön haza, majd ad neked! - lehelete nem volt éppen egy rózsáéhoz hasonló, de még sem kezdtem fintorogni. Félelem kerítette körbe testemet Emma miatt.
Egy fekete kocsi állt meg a hátam mögött, majd nem sokkal később egy mentő hangját is hallottam. Csak álltam megmerevedve és az előttem ölbe tett karokkal néző nőt kémleltem. Láttam a szemében egyfajta félelmet is, legszívesebben ugrott volna a mentőhöz gyermeke mellé, de nem tette.

- Barrows meghalt! - fagyosan mondtam neki, bár tudta a tényt. Szemei lángba borultak, de mielőtt szólhatott volna valamit hátat fordítottam neki, és a kocsihoz indultam.

- Várj, Liam. A lányom, kérlek, had menjek veletek! Hiába vagyunk ilyen sanyarú sorson, de én még is szeretem...

- Ne magyarázkodjon, jöjjön! - kinyitottam a kocsi ajtaját és betessékeltem. Lehet, hogy szereti a kislányt, de mi lesz akkor, ha megtudja, hogy Barrows mit kért tőlem? Ha pénzzel látom el őket, akkor lehet rosszabb lesz?

Chapter 39

Sziasztok drágáim! Esküszöm ugrálok örömömben! :D 8(!!) komi érkezett az előző részhez. El sem merem
hinni még mindig. Ehhez a bloghoz, ez az eddigi legmagasabb komi szám. Nagyon nagyon köszönöm és még köszönöm a +2 feliratkozót!! :D
Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket, és lassan vége is a blognak. Bár gondolkozom a második évadon, szerintetek miről lenne érdemes szólnia?
Jó olvasását, és kommenteljetek! :D Döntsétek meg a rekordot! :D Holnap ( mivel asszem nem lesz semmi dolgom) megírhatom nektek a következő részt, és esetleg megint megkaphatjátok hét közepén.





-----------------------------------------------------------<3-------------------------------------------------------------------

" A szerelem nehéz dolog. Nem elég, ha mondod, tenned is kell érte. Be kell bizonyítsd mit érzel, különben csak üres szavaid lesznek, egy üres párkapcsolatban! - Harry Styles.,,

~Liam~

A délután folyamán mindent végig beszéltünk. Olyanok voltunk, mint a falu öreg nénikéi, akik reggelente kiülnek egy padra és estig haza sem mennek. A srácok is szinte mindenről tudnak, amit persze nekem is el kellett, hogy mondjanak.
10 óra tájékán azonban nyugovóra kellett térnünk a kicsik miatt. Senki sem volt álmos, azt hiszem Mrs. nyafka Payne és Mr. sírós Tomlinson valahogy összebeszéltek, és ha akartuk volna sem tudtunk volna elaludni. Hol az egyik kezdett sírásba, hol pedig a másik. De én még így is szívesebben hallgattam ezt, mint a puskacsövek dördülését.

- Átmegyek Hazza-hoz! - kimásztam Dani mellől, de előtte egy puszit leheltem meleg arcára. A kiságyhoz léptem, ahol Meena békésen aludt a hasán fekve. Betakartam és átosontam barátomhoz. Az ajtajához érve halkan kopogtam, hisz' a két kicsit még azt is meghallja, ha levegőt veszünk. Egy még halkabb "Gyere be" -t suttogott, én pedig beléptem.
A szobában rend uralkodott. Mindössze csak egy kis olvasólámpa világította be, de érezhető volt még is valaminek a hiánya. Barátom az ágyán feküdt a laptopjába burkolózva.

- Na mizu? - fordult felém mosolyogva, és számítógépe tetejét lecsukta.

- Ezt inkább nekem kellene megkérdeznem.

- Talán ugyan azt a választ adnám, mint te! - tudtam, hogy valami kikívánkozik belőle. Azokban a zöld íriszeiben van valami fájdalom, amit még a legjobb barátjának, Louis-nak sem mondd el. Bár ahogy hallottam, egyre rosszabb a kettejük kapcsolata. Larry Shypperek. Elég ez a két szó, egyből több Directionernek is feláll a szőr a hátán. Vannak aranyosabbak, akik titokban hisznek abban, hogy Lou és Harry egy pár, de vannak akik teret engednek a véleményüknek, ami ezt a két csodálatos srácot tönkre teszi. Mindenki azt hiszi, hogy melegek, ami azt hiszem engem is ki idegelne. Mi viszont tudjuk az igazat, de ez néha Eleanor-nak is sok. A barátságuk nagyon igazi volt, és remélem még egyszer ugyan olyan lesz, mint volt az X-Faktor kezdetekor. - Tudod a szerelem hülyeség!

- Aham. Szóval tényleg Szilvivel van baj! - ágyához sétáltam, ami még mindig szépen meg volt vetve, és lehuppantam. Hazza törökülésbe helyezte magát és érdeklődő pillantással kémlelte az arcomat.

- Danielle mondta?

- Naná. Szóval haver, asszem ma este nem alszunk a két kis csemete miatt, tehát van időnk lelkizni. - mosolyom levakarhatatlan volt az arcomról, még akkor is ha tudom, hogy Hazza-val éppen egy kényes témát kezdünk megbeszélni.

- Szeretem, és tényleg! Igazából! -  szemein látszott, és hangján érezhető volt, hogy lassan könnyeivel fogja áztatni az arcát. - De Ő még is elmegy.

- Mi? Ezt hogy érted?

- Vásárolni voltunk tegnap előtt az aznap esti díjátadóra, ahol be is jelentettük, hogy együtt vagyunk. Aztán közben jött a főnöke és kijelentette, hogy a hajó 2 nap múlva indul, úgy hogy csomagoljon. Holnap este végleg elmegy. Se szó, se beszéd elmegy, amit én nem akarok! - mondata befejeztével olyat láttam, mit még talán soha. Arcáról egy könnycsepp folyt végig, és még csak le sem akarta törölni. Sajnáltam. Pont Ő az az ember, akinek szüksége van a szeretetre, ha ilyen sok utálatot kap. Ő az, aki mindig is magára tudja venni az emberek véleményét, még akkor is ha nem igaz, és ezt Ő is tudja. Soha sem sírt egyetlen lány miatt sem, a szakításokon könnyen túl tette magát, mert tudta, hogy az igazi várja valahol. Még nem tudott olyan lányt találni, aki teljes szívéből szerette volna. Szilvi pedig... Ahogy Danielle mesélte, és ahogy Hazza is beszél róla, biztos vagyok benne, hogy oda van érte. Hisz' ki is tudna ellenállni azoknak a göndör fürtöknek?

- Meg kell értened, Magyarország az otthona. Érezd magad az Ő helyzetébe. Egy idegen ország ez számára, és téged is csak 2 hónapja ismer. Ha szakítotok hova menne? Viszont, nehogy már nekem kellejen megmondani a nagy Hazza Styles-nek, hogy hogyan is szedjen fel egy csajt?! - halvány mosolya, amit felvarázsolt magára, számomra biztató jel volt.

- Neked kell, most nem elég egy "Harry mosoly,,. Neki sokkal több kell, és amikor meg kell hódítanom azt még megoldottam, de ezt már nem tudom.

- Gondolom, de holnap menj el hozzá.

- Azt mondta, hogy ne keressem!

- Ezt mind azért mondja, hogy bizonyíts. Ha oda mész és harcolsz érte, akkor tudni fogja, hogy szereted és nagyobb az esély, hogy itt marad. Viszont, ha itthon pöffeszkedsz a laptopod előtt, akkor elmegy és boldog lesz mással.

- Ez bejöhet?

- Daddy Direction mindent megtud oldani!

- Néha annyira lennék Dani helyében. Komolyan haver, te aztán érted a dolgod.

- Aki tud az tud!

- Köszönöm! - már mosolygott teljes szívéből. Az egyik legjobb barátomon segíthettem, ami nekem szinte mindennél fontosabb. Szerelmes. Ez a tény számomra még nagyobb örömet okoz, mert végre boldog lehet, megtalálhatja a boldogságot ráadásul egy rajongó oldalán.
"Nekem olyan barátnő kell, aki Directioner" - vallotta mindig is Harry, és ez most sikerült is. Szilvi hatalmas rajongó volt és még van is. A szobája tele van poszterekkel, megvan neki az össze albumunk, minden megjelenő újságunk a szobájában van egy dobozban. Tud emberként viselkedni velünk, és ezért már nagyon várom, hogy egyszer megismerhessem.

- Amúgy hogy néz ki? - a legfontosabb kérdés, ha valamelyikünk becsajozik.

- Erre csak egy szó létezik. Gyönyörű. Barna szem, gesztenyebarna haj. Eszméletlen alak, cuki akcentus, szexi lábak, kerek fenék! - bíztam barátomban. Tisztában voltam vele, hogy a fenekét nem fogja kihagyni a felsorolásból, elvégre is Harry Stylessel beszélgetek vagy nem?

- Hujuj, már alig várom, hogy láthassam!

- Csak lassan a testtel! Gyereked van és barátnőd!

- Viccelek!

~Harry~

Miután Liam elhagyta a szobámat gondolkozni kezdtem. Sokkal jobb kedvem lett barátomtól. Olyasmi személyiség, aki akár csak egy mosollyal is fel tudja vidítani az embert. Boldogan léptem vissza twitterre, és egy utolsó tweetet tettem közzé, amiben ez állt:
"Holnap mindent újra kezdünk!Ígérem.,,
Reményteli szívvel bújtam az ágyba és hajtottam álomra a fejemet. Bízom abban, hogy Szilvi látni fogja, és meggondolja magát.

***

Remegő kezekkel kopogtatta a fehér ajtón, ami mögött szerelmem rejtőzött. A félelem még soha sem terjedt szét ilyen mértékben a testemben. Bejárta szervezetem minden egyes részletét, ha arra a tényre gondolok, hogy az a lány, akit szeretek most készül elmenni. Nem akarom, és nem is hagyhatom.

- Szerbusz! - az ajtónak támaszkodva nézett a szemembe. Próbáltam a térdeimet megállítani, azonban nem sikerült a remegést megszüntetnem.

- Szia. Bemehetek? - egy apró bólintással tárta szemem elé még jobban szerény lakhelyét. Az egész kis lakást eper illat töltötte be. Mindenhol ruhák, cipők és egyéb cuccok voltak. Bőröndje már félig meg volt pakolva. - Kérlek, ne menj el. Nem mehetsz el, szeretlek. Nagyon! - a szavak csak úgy törtek fel belőlem, mint vulkánból a láva. Nem szabadna önzőnek lennem, és én még is az vagyok.

- Nem maradhatok itt! Mi lesz akkor, ha szakítunk egy idő után, én munka nélkül maradok és az 1D villában sem lakhatok örökké. Nincs pénzem Harry, Magyarország az otthonom! - szemibe könnyek gyülekeztek. Egy pislogással pedig már az arcán folytak le. Közelebb léptem hozzá, hogy letörölhessem őket. Amint puha arcához értem megremegett és szemei automatikusan lecsukódtak.

- Nem hagyhatsz itt. Szerelmes vagyok beléd, és ha elmész én bele halok. Segíteni fogok neked még akkor is, ha vége kell legyen köztünk mindennek, de ilyen nem lesz. Évente többször is haza látogathatsz majd Magyarországra, akár hetente is., és én is elkísérlek majd egyszer! Csak kérlek, gondold meg magad! - orrommal arcát cirógattam. Éreztem, ahogyan mellkasa egyre gyorsabban és gyorsabban emelkedik, majd áll vissza  a rendes helyére. Számat az övére tapasztottam, és nem hagytam hogy ellenkezzem, a szíve sem hagyta. Pólóm szélével kezdett játszadozni, amit szinte pillanatok alatt a földön tudhattam. Nem eresztettem el a karjaim közül, úgy vezettem az ágyhoz és döntöttem le rajta. Mielőtt azonban még lehúztam volna virágos ruhájának cipzárját a füléhez hajoltam és egy aprócska szót suttogtam neki.

- Kérlek!

- Az isten szerelmére... Maradok, mert szeretlek, de kérlek. Ne őrjíts tovább! - fordított helyzetünkön és Ő volt felül. Itt marad, ami teljes melegséggel öntötte el a szívemet. Jess után végre, én is boldog lehetek, és ez Szilvinek köszönhető.

Chapter 38

Hellóka! Itt is az ígért rész! :D Nem akarok nagyképűnek tűnni, de nekem ez a rész most kiváltképp tetszik! :D Ez a rész mindössze 1 óra alatt sikeresen "papíron" volt. Remélem nektek is annyira fog tetszeni, mint nekem és hagytok is majd kommentet, vagy chatben, vagy a rész alatt.! :D
Köszönöm az előző részhez érkezetteket is.
És egy jó hír, már kész is a kövi rész is ;) :P
Jó olvasást, pusszi! :D


-----------------------------------------------------------<3-------------------------------------------------------------------

" Nekem nem kell pénz, karrier, vagy bármi más, ha ez a négy srác mellettem van, mert megtaláltam az igaz barátaimat, amit nem engedhetek el. Soha! - Liam Payne.,,

~Liam~

Jó volt újra a saját ágyamban feküdnöm. Egy meleg és simogató érzés fogott el akkor, amikor szerelmemet rádöntöttem és apró csókokkal halmoztam el. Ő már rég alszik, de én még mindig hallgatom a babaőrben levő kis szuszogást, amit lányom ad ki. Nem tudok elaludni, hisz' nincs is este, és lassan indulnom is kellene. Az emlékeim közül egyre több villan be, és örülök neki. Jó érzés emlékezni. Tudni, hogy csak azokat felejtettem el, amik gyermekkoromban történtek.
Danielle meztelen teste az enyémhez simult még jobban, amikor mocorogni kezdtem. Nem akart elengedni, de én sem Őt. Itt akarok velük maradni örökre, de még nem tehetem.

- Ne menj el kérlek! - hangján hallatszott, hogy még csak most ébredt fel. Imádtam mellette kelni reggelente. Talán akkor volt a leggyönyörűbb. Egy ócska pólót viselt mindig, ami az enyém, a haja kócosan pihent a fején, és semmi sminket nem viselt. Olyankor volt számomra egy igazi barbi baba. A stílusával mindig újat tudott mutatni, de a reggeli énjét semmi sem pipálja le.

 - Mennem kell. Gyanakodni fognak, amit nem akarok. Had higgyék még azt, hogy csak a nevemre emlékszem, a pénzemet nem adom egy gyökérnek! - idegesen szálltam ki az ágyból és a ruháimat kezdtem felszedegetni a földről. Egy melltartót és egy bugyit tartottam az egyik kezemben, mire Dani egy gyilkos pillantást nyugtázott felém.

 - Olyan gyerek vagy. Mikor 18 éves voltál akkor is ugyan itt voltunk. Emlékszel? - könyökén támaszkodva merengett el a múlton, amit lehetetlen elfelejteni, főleg ha Õ az a személy, akivel szinte 3 évet leéltem.

 -Hogy is tudnám elfelejteni!

 - Már akkor sokkal érettebb voltál a korodnál, kezdem megérteni miért is mutatott be Hazza neked. Szerintem simán lehetett volna akkor is gyereked. Ugyan úgy érett voltál ahhoz.

 - Szeretlek, mondtam már? - kacérkodni kezdtem vele, amit tudom, hogy imád. Szereti, ha nem veszem komolyan a dolgomat és mindent játékosra veszek. Közel hajoltam hozzá, de még sem hagytam, hogy megcsókoljon. Az orromat az övének helyeztem és mélyen a szemébe néztem. Barna íriszei úgy vizslattak engem, mintha ez lenne az utolsó nap, amikor láthat. Pedig nem. Vissza fogok jönni hozzá, mert szeretem, de rettenetesen.

 - Nem is tudom. Nem elégszer! - nyelvét kiöltötte rám, ami elérte a szám szélét. - Én is nagyon szeretlek! Siess vissza hozzám! - kikelt az ágyból és Õ is felhúzta a fehérnemûjét. Szemeimet nem tudtam levenni tökéletes alakjáról. Sovány lábaihoz tökéletesen passzolt a fekete színű pamut anyag, amit nem rég a kezemben tartottam. Kezeit melle alatt összekulcsolta, s ezzel kicsit megemelve azokat. Képtelen vagyok itt hagyni, ha ilyeneket csinál. Nagyon jól tudja, hogy a külsejével egyszerűen megbabonáz, és mindent elfelejtek. Néha egyébként ez a tulajdonsága rossz hatással van rám. Volt mikor egy -egy interjú ment ki a fejemből és éppen, hogy oda értem.

 - Tudod jól, hogy megőrjítesz! - még egy utolsó csókot loptam tőle, majd elindultam. Az ajtóból vissza fordulva hallgattam mit mondd.

 - Tudom, ezért csinálom!

 - Puszild agyon helyettem is Meenát! - abban biztos vagyok, hogy ez a kérésem előbb lesz teljesítve, mint hogy Szilvi által elmondott receptet megfőzze. Az a paprikás krumpli valahogy nem tetszik Dani -nek, de nekem mind egy, csak legyen velem. A haza út gyorsabbnak tűnt. Rose már idegesen várt engem a házban és Diana -t már elküldte egy körtúrára Londonba.

 - Liam hol az istenben voltál? - a lábát a földön dobogtatta és szigorú tekintettel nézett rám. Ó, hogy össze ne csináljam magamat. Nem is tudom, hogy egy ember hogy is tud valakinek rosszat tenni, főleg úgy, hogy az a valaki nem is ártott neki? Mit tettem?  Nem adtam neki autógrammot, nem követtem vissza Twitteren? Esetleg a pasijának ártottam? Nem, mert emlékszem mindenre és azt a pasit én még csak látásból sem ismerem. Csak azt tudom róluk, amit ez alatt az 5 hónap alatt hallottam, és mesélték.

 - Muszáj volt kiszellőztetnem a fejemet. Találkoztam valami pasassal képzeld. Azt állította ismer, szerintem az volt, akivel pár napja itt éjszaka beszélgettél. De miért nem mutatod be nekem, ha szerelmes vagy akkor én megismerném!  Láttam rajta, hogy feszülten érzi magát. Az agyában biztos vagyok benne, hogy elképzeli az én, és a pasija halálát.

- És... mit beszélgettetek?

- Azt mondta a pénzemet akarja! Vagy is, valami ilyesmit! - lehet nem így kellett volna közölnöm vele, hogy tudok mindent, de én nem fogok még hónapokat itt tölteni, miközben a kislányom otthon vár. És persze a barátaim, meg a barátnőm is. Felhúzott szemöldökkel figyeltem az arcát, ami egyre jobban kezdett a fal színére hasonlítani. Kíváncsi vagyok mi lesz a magyarázata, a mentsége. Hogyan fogja kimenteni magát? Egy újabb hazugság mögé fog rejtőzni? Nem csak nekem és a családomnak hazudott, hanem az egész világnak. Mindenki azt hiszi meghaltam, ami nagyon fáj.

- Mióta tudod? - elhalt hangja félelemet kelletett bennem. Hiába vágott át, hazudott, még sem akartam, hogy elájuljon itt nekem, vagy valami.

- Szerintem az nem lényeg! - a méreg mostanra áradt szét teljesen a testemben. Kezeimet ökölbe szorítottam, nehogy még véletlenségből kárt tegyek valamiben - amit egyébként szerintem megérdemelnének-. Semmin sem segítene, ha össze törnék valamit, vagy esetleg dühöngeni kezdenék.
Egy legyintéssel lerendeztem a dolgot egyenlőre, és a szobámba siettem. Elővettem pár kukás zsákot, - mivel bőröndöm nincs, és Rose-tól egyetlen táskát sem szeretnék elvinni - és a ruháimat kezdtem bele dobálni. Biztos vagyok benne, hogy nem fognak ezek a cuccok neki hiányozni. A katona ruhámat is az egyik fekete műanyag zsák aljára dobtam, a dögcédulámat pedig a nyakamba akasztottam.
Kezd elegem lenni abból, hogy mivel sztár vagyok mindenki kihasznál. A pénz miért boldogít néhány embert? Nem szerez barátokat, sőt inkább elvesz. Igen, azt bevallom, hogy sokkal jobb úgy élni, hogy tudjuk van. Az ember tekintélyt is szerezhet vele, de akkor sem minden az. Ha a pénz elveszik, vagy valaki elkölti, akkor az a tisztelet elveszik. Kicsi koromban volt pénzünk, még sem volt barátom. Nem voltam nagyképű, kedves voltam, de még is egy kicsit visszahúzódóbb mint a többiek. Nem akartam abba a hibába esni mint a nővérem. Sok mindent elmondott bizonyos embereknek, akik ezzel vissza éltek. Kihasználták Őt, és engem is ezáltal. Ez mind az alkoholhoz vezetett nála, ami tudom, hogy nem megoldás. Hála istennek, hogy én nem ihatok, és ezzel elkerülhetem a veszélyét.

***

- Egyenlőre nem fogok semmit sem tenni. Csak miattad nem. Valahogy tudom, hogy te nem vagy olyan ember, aki kihasználja a másikat, inkább az a görény, akibe te szerelmes vagy. Azonban, ha meglátlak titeket a családom közelében, azonnal intézkedni fogok! - nem vártam meg míg válaszol, de hálás pillantásából kitudtam venni, hogy örül annak amit hall. Biztos vagyok benne, hogy Ő nem fogja megszegni azt, amit mondtam ellentétben a görény pasijától. Féltem Meenát, igaz, hogy még kicsi, de akkor is az én gyerekem és elég sok ellenségem van. És azt hiszem neki is sok lesz.

A One Direction házból egyetlen hang sem szűrődött ki. Délután 4 óra van, mi lelte ezeket, hogy nem zajonganak, rohangálnak és vihognak? Talán valamelyik beteg lett, és a többit is megfertőzte, akik most az ágyat nyomják? Vagy esetleg... Nem, az nem lehet. Danielle mondta volna, ha valamelyikük elesett volna. Amikor katapultáltam a repülőmből, még mind a négyen éltek. Hazza trükkösen körözött a levegőben, és a 3 srác a vissza vonuló hallatán sietősre szedte a lépteit a kocsik felé. Túl kellett élniük, azért robbantottam fel a repülőmet, hogy túléljék, még ha nekem ott is kellett volna meghalnom.

Halkan lépkedtem be a házba. Jake, az egyik biztonsági őr engedett be. Nagyon megörült ahogyan megpillantott, de még sem engedtem meg neki, hogy egyből kikürtölje a házban. Az előszobában levetettem a cipőmet, és csendesen osontam tovább. Beszélgetés, vagy is inkább kisebb veszekedés zaja hallatszott ki a nappaliból. Az ajtóban megálltam és leskelődni kezdtem, de úgy, hogy senki se lásson meg.

- Srácok hinnetek kell nekem, beszéltem vele! Él - Danielle állt a kanapé előtt és az öt fiúnak, plusz Eleanornak bizonygatta, hogy élek.

- Dan, butaságokat beszélsz. Szerintem megint nem vetted be a napi nyugtató anyagokat, és szellemeket látsz. Liam meghalt, nincs többé közöttünk, Fogd fel kérlek! - Hazza teljes hitetlensége elszomorította szerelmemet. Én kifejezetten jól érzem magamat, és élek. Danielle az ajtó felé pillantott, ahol álltam, de egyből csendre utasítottam, és a nyakára mutattam. Az említett testrészén a pár órás szívás nyom látszott.

- Akkor szerintetek ezt is én csináltam magamnak? - a barna bőrén szinte csak úgy virított a kék-zöld folt. Először mindenki a büszkén mutogató lányra pillantott. Nem hisznek neki. Most komolyan ennyire valószínűtlen, hogy túlélhettem?

- Tudod drágám. ma már nagyon hihető szívás nyomot tud csinálni a porszívó! - komolyan ezeknek mindenre van válaszuk? Esküszöm én nem bírom. Dani az egyik fotelba rogyott le, és gondolkozva pillantott felém. Fogalmam sincs mit lehetne még kitalálni, ezért is egy lépést tettem előre.

- Csak hogy az a porszívó az én szám volt! - éreztem ahogyan az arcom lángba borul a sok rám szegezett tekintettől. Eleanor a szájához kapott és levegőért kapkodott. Lou barátnője után nyúlt, aki persze majdnem elájult. Mindegyik srác szeméből pontosan egy könnycsepp hullott ki. - Na mi van már tökkelütöttek. Még ott fogtok napokig ücsörögni ilyen bamba boci képpel, vagy ide jöttök megölelni? - mondatom végeztével már mindegyik engem ölelt zokogva és egy egy "köszönöm Istenemet" elmotyogva.
Be kell valljam rettentően hiányzott - még akkor is, ha nem emlékeztem - Hazza göndör hajának rágógumi illata, Zayn szúrós borostája, és cigi szaga, Niall rágcsálása, és büdös fing szaga, de legfőképpen Louis büdös lábszaga. Ők az én büdös barátaim, de még sem cserélném le őket semmi pénzért. Ha azt mondanák válasszak a karrierünk, és a barátságunk között egyértelműen az utóbbira voksolnék.

- De.. Hogyan? - Niall.

- Danielle is ugyan így motyogott délután! - nevettem le magam és egy csókot leheltem szerelmem ajkára, amiről levakarhatatlan volt a mosoly.

- A repülőd... felrobbant! - Hazza.

- Pontosan, de én nem. Létezik azokban a gépekbe egy olyan gomb, hogy katapult. Nem is tudom, te minek jártál a vadászpilóta oktatásra, ha ezt nem tudod.

- De tudom! - Hazza kiöltött nyelvel állt előttem. Nem tudtam megállni, hogy ne öleljem meg újra.

- Nagyon hiányoztál, haver! - megveregettem a hátát és a többiekre néztem, akik csak könnyes szemmel néztek végig rajtam újra és újra. Láttam a szemükben a hitetlenséget. Azt, hogy még mindig nem tudják felfogni, miért is vagyok itt, vagy is inkább hogy a fenébe nem haltam meg, amikor a gépem felrobbant.
Pofon egyszerű a dolog.
Én vagyok Liam Payne, a Hős....

Chapter 37

Sziasztok! Tudom, hogy ez egy pöppet rövidebb rész lett, és nekem egyáltalán nem is tetszik, de mivel a mai programomat elnézve csak is az aktív pihenés szerepel benne, megírok nektek még egy részt, és szerdán, csütörtökön megkaphatjátok! :D Mostanában egyre több TZ-t írunk, aminek szerintem egyetlen diák sem szeret, és nekem is kezd betelni vele a hócipőm, de muszáj tanulnom.
Köszönöm a komikat! :D
Jó olvasását, és VÉLEMÉNYEZZETEK! :D
Aki még nem csatlakozott az FB csoporthoz, az nyugodtan megteheti :
ITTTTTT


-----------------------------------------------------------<3-------------------------------------------------------------------


"Az emlékek elmennek, de egyszer visszajönnek, csak egy kis segítség kell nekik! - Liam Payne,,

~Liam~

Egy színpadon álltam. Egyedül. Csak én és a mikrofonom voltunk. A reflektor fény csak engem világított meg. Nem láttam mi van előttem, vagy mellettem. A félelem valamilyen szinten bennem bújkált, de még is nagyobb vágyat éreztem az iránt, hogy a hangomat használhassam. Az éneklés az életem, a dalszöveg a történetem. Az írásaim árulják el rólam a legtöbb dolgot. A csalódásokat, a szerelmeket, és a boldog pillanataimat is.
Halk gitárszólót észleltem, lábaim automatikusan dobolni kezdték az ütemet. Szemeim lecsukódtak és egy másik világba repültem el. Ahol nincs szenvedés, csak boldogság. Ahol nincsenek rossz emberek, csak szeretet és tisztelet.
"Shut the door, turn the light off
I wannak be with you
I wanna feel your love
I wanna lay beside you
I cannot hide this even though i try,,

A szólóm befejeztével már nem csak engem világítottak meg a lámpák, hanem mellettem még négy srácot is. A jobboldalamon egy göndör barna hajú, aztán egy fekete borostás srác állt. A másikon pedig egy szőke hajú és egy csíkos pólós. Egyszerre fogták meg mikrofonjukat és kezdtek énekelni velem együtt. Ők a legjobb barátaim, kikkel egy bandát alkotunk pontosan 3 éve. Ezalatt a hosszú idő alatt bejártuk a világot, de még sem találkoztunk az összes rajongónkkal.
Előttem a fények felvillantak, ami a szemem elé tárta az egész arénát. Több ezer Directioner sikítozott, sírt és őrjöngött csak mert "beszélni,, kezdtünk. Szeretnek és támogatnak minket, pedig nem is ismerjük őket. A legjobb emberek a mi rajongóink és ezt bátran merem állítani.

Egy hatalmas villámlásra és zajra ébredtem fel. Csak álom volt. Álmodtam, hogy a barátaimmal lehetek. Az ablakom tárva nyitva volt, amin az eső szinte csak úgy ömlött be. Sietősen battyogtam a nyitott fához és zártam vissza, majd a radiátornak dőltem úgy, hogy fenekemet melegítse. Emlékszem. Mindenre. Hazza, Lou, Zayn és Niall a legjobb barátaim. Pezz és El, Zayn és Lou barátnői. És Danielle az, aki megdobogtatja a szívemet minden egyes pillanatban. Nélküle nem volna élet számomra. Hogy is felejthettem el Őt?
Miért kellett 5 hónapon keresztül abban a tudatban élnem, hogy Diana-t kell szeretnem, csak elfelejtettem őt, miközben engem otthon vár a menyasszonyom, aki azt hiszi, hogy meghaltam? De talán a legfontosabb kérdés, ami megfogalmazódott bennem. Mit ártottam én Rose-nak, hogy ezt akarja velem tenni? Miért akarnak engem kisemmizni? Soha sem tettem semmi rosszat, kivéve amikor az egyik tanáromnak nem köszöntem meg azt, amikor előreengedett az osztályteremben az ajtóban.

- Liam, jól vagy? - két nő jelent meg az ajtómban és félős szemekkel vizslattak engem. A hangok nem akartak kijönni a számon. Igazából beszélni sem akarok velük. Mi értelme lenne annak is? Tőlem semmit nem fognak megtudni, most én jövök a szórakozásban.

- P...Persze! - egy mosolyt erőltettem az arcomra, ami inkább vicsorgásra hasonlított, de nekik megteszi. Szem forgatva csuktál be az ajtómat és hallottam, ahogyan elmennek.

***

- Elmentem, majd jövök! - egy ordítás után hangosan csaptam be magam mögött az ajtót és a garázs felé igyekeztem. Beszálltam a kocsiba és a gázra tettem a lábamat. Láttam, hogy Rose és Diana is felém igyekeznek, de semmi kedvem a orrukra kötni hova megyek, hisz' Ők sem mondták meg ki vagyok.

2 óra utazás után megérkeztem a számomra kedvelt házhoz. Az ajtóban egy babakocsi állt, biztosan Eleanor van itt. Danielle-nek gondolom dolgoznia kellett.
A fehér ház felé lépkedtem és a szívem egyre hevesebben vert. Mi van akkor, ha már elfelejtett és boldogan él egy másik pasival? Lehet, hogy már azt sem tudja ki vagyok!
'Fejezd már be ezt Liam' - szólalt meg egy hang a fejemben. A csengőre tettem az ujjamat, de nem nyomtam meg. Eszembe jutott, hogy a virágládában van egy pótkulcs, ugyan is szerelmem már többször a házban felejtette a kulcsát, mikor én bezártam.
A kulcs elfordult a zárban és a szemem elé tárult a szeretett házunk. Eper és étel szag terjengett a házban. Millió és egy játék hevert a földön, vagy az asztalon. Mi történt itt? Eleanor ide költözött vagy mi?

A konyha felől mozgolódást hallottam és arra igyekeztem. Megláttam szerelememet, aki a konyhában sürgött forgott. Csak egy kisebb fal választott el tőle. Csak pár tégla, és olyan közel érezhettem volna magamhoz amennyire csak akarom, de nem tettem. Inkább neki támaszkodtam az asztalnak és vártam, hogy kijöjjön az általa imádott helységből.
Kezeimet a mellkasomon kulcsoltam össze, mikor hallottam, hogy kijön. Féltem a reakciójától. Esetleg nem hiszi el, hogy én vagyok, vagy pedig már nem szeret. Az lehetetlen lenne, hiszen 3 év szerelmet nem lehet csak úgy eldobni. Az túl sokat ért mindkettőnknek.

- Szia... - köszöntem rekedt hangon. Danielle szemei kitágultak és a kezében pihenő tányért a földre dobta, hogy kezeit a szájához emelhesse. Szeme könnyekkel telt meg, és a lábai remegni kezdtek. Karjaimat széttártam és vártam, hogy végre megöleljen. Lassan 1,5 éve nem láttam. A leveleit nem kaphattam meg, így ezáltal gondolom Ő sem az enyémet.

- De... Te... Hogyan? - hangja akadozott, de én nem válaszoltam. Érezni akartam, hogy most már tényleg az enyém, habár a félelem még mindig bennem volt. Mi van ha mást szeret és én pedig hiú reményekkel táplálom magamat?

- Mindent el fogok mesélni, csak annyit árulj el nekem, hogy még mindig engem szeretsz-e? - kissé eltoltam magamtól és szinte már majdnem sírtam.

- Soha nem fogok jobban szeretni mást, mint téged! - amint ez a mondata elhangzott baba sírást hallottam. Ijedten néztem szerelmemre, és azt reméltem, hogy ez nem az a mire gondolok. Ugye nincsen gyerek egy másik pasitól? Túl nehéz volna abban a tudatban élnem, hogy mással volt együtt. - Nyugodj meg, és várj!

Szememmel kísértem, ahogyan eltűnik a lépcsőn. Egyedül hagyott a gondolataimmal, amikbe lassan beleőrülök. Kevesebb mint 10 órája tudtam meg, hogy ki is vagyok. Most pedig azt, hogy Dani anya. Ez azért szerintem kicsit sok egy emlékezett kiesésű, háborúban majdnem meghaló ember számára. Végül is 1,5 és igen hosszú idő, és vele is sok minden történhetett.
Egy kisbabával a kezében sétált le a barna, fa lépcsőn és felém igyekezett nagy mosollyal. Fogalmam sem volt mit tegyek. Nem voltam még ilyen helyzetben. Most örülnöm kellene, vagy pedig sírnom amiatt, hogy szerelmem már anya. És ahogy elnézem a kicsi már lehet fél éves.

- Meena, Ő itt az apukád! - amint meghallottam az utolsó szót, könnyek gyűltek a szemembe. Kikaptam Dani kezéből a kislányt és magamhoz szorítottam. A könnyeimben benne volt a megkönnyebbülés, a fájdalom, és az öröm is. Örülök, mert az enyém a kicsi, fáj, mert nem lehettem mellette, mikor terhes volt és megkönnyebbültem, mert nem volt más pasival.

- De... Mikor, és hogyan?

- Szerintem azt tudod te is nagyon jól nagyfiú, hiszen 22 éves vagy!

Egy mosollyal nyugtáztam a dolgot, és megcsókoltam szerelmemet. Végre másfél év után újra boldog lehetek. Az életem most rendben lehet, de előtte még meg kell leckéztetnem Rose-kat. Vagy legalább is egy kis bűntudatot okozni nekik, de vigyázva.
Hiszen, családom van...