Chapter 12

Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm a 3000 kattintást, a 3 komit és a pipákat! :)

Talán most ki merem mondani, hogy ez az eddigi Kedvenc részem, de ki tudja lehet lesz még. Remélem nektek is elnyeri a tetszéseteket, és hagytok nekem pár sort. Ha hiba van valahol benne, azért bocsi, de nem érek rám most átolvasni, de már ma föl akartam nektek rakni. :D

Jó olvasást! :)

-----------------------------------------------------------<3------------------------------------------------------------------- 

~Liam~

A ma délelőtti koncert szörnyen ment, mindenki csak egy dologra tudott gondolni és akörül ábrándozott. A rajongóknak csalódást okoztunk, ami nekem szörnyű nagy fájdalmat okoz, de Ők is megérthetik. A koncert végén, megmondtuk hová készülünk, mire síri csend lett az arénában. Az első sorba álló rajongókra pillantottam, akik a tekintetünket keresték, s az enyémet egy megtalálta. Tökéletesen láttam kék szemét, amiben fájdalom lakozott, és ezt lassan sírásban adta a tudtomra. Eddig az a tudat még hagyott nyugodni, hogy csak azért sírnak, mert látna minket, de az ár nem hogy csatába megyünk. Emiatt nem kéne sírniuk, hisz minden fiatalnak meg kell tennie. Minket is csak azért siratnak mert a rajongóink, de ha nem lennénk azok, talán még át is néznének rajtunk. Harry-nél is eltört a mécses és kiszaladt a színpad mögé. Annyira hátborzongató ez az egész, és olyan mintha csak egy álom lenne. Olyan jó volna egy reggel felébredni és annak a tudatában lenni, hogy ez mind csak egy álom volt. Az is lehetséges, hogy nekem ez az utolsó koncertem, vagy esetleg mindannyiunknak. Egyedül csak Danielle-t sajnálom. Most akartam megkérni a kezét, de nem tehetem meg, mert ha elesek a háborúban, akkor Ő nem hiszem, hogy oly könnyen el tudná dobni a gyűrűt. Túlságosan is nagy a szerelmünk ahhoz, hogy veszni hagyjam, de ég sem lehet idő előtt az enyém. Lou helyében viszont nem lennék ezekben a nehéz napokban, hisz El terhes. Mekkora fájdalom lehet a barátnője szívében, hogy pont most, mikor terhes, akkor kell elmennie és azt sem tudja vajon barátja vissza jön-e. Lou ne fogja látni a kicsit születésekor, de tudni fogja mikor születik. Érezni fogja, hisz a hiánya fel fogja benne kelteni azt az érzelmet, El pedig egyedül lesz szüléskor. Hiába lesznek ott a szülei, vagy a barátai az az egy ember, aki miatt ott van, és akiért a szíve dobog, nem lesz ott. Mikor megtudta a hírt, kissé sokkot kapott és majdnem elájult. Azt hitte, hogy ez az egész mi ránk nem vonatkozik. Igazság szerint ne, de attól függ, mi mit akarunk. Ha visszamondjuk, akkor nekünk nem kell menni, de akkor nem érdemlem meg azt, hogy engem britnek nevezzenek. Ha nem harcolok a hazámért, amikor bajban van, akkor milyen ember vagyok?
Már csak 1 óra és otthon vagyunk, s szenvedhetünk ott is a gondolataink miatt. A buszban csak El zokogása, és szipogása hallatszott, amitől én is megtörtem. Soha nem bírtam, ha egy nő, aki számomra jelent valamit sír. Az egyik legjobb barátom sírt most és ez valahogy nekem fájt. Persze hogy ha egy idegen embert látok zokogni, akkor képes vagyok simán elsétálni mellette.
Ha haza térésen kívül, már csak arra vágyom, hogy Dani-t a karjaimban tartsam. Nem akarom elengedni, s a félelem bennem is bennem van, hogy talán soha többé nem láthatom. Talán már többé ne érezhetem bódító illatát, s nem ölelhetem meg akkor, amikor akarom. Ettől eddig is féltem, csak akkor az volt bennem, hogy esetleg a szakítás miatt, nem pedig a halálom miatt. Inkább legyen boldog másik emberrel, és azt nekem végig keljen néznem, mint hogy a temetésemen ott legyen.

***

-Dani, beszélnünk kell! – toltam el magamtól szerelmemet, s mosolygós arcomról a komorabbra váltottam. Fogalmam sem volt hogy hogyan tálalom neki a hírt, de meg kell tudnia.
- Baj van? – ült le az ágyra, s maga mellé húzott engem is. Legszívesebben sírni lett volna kedvem, de az nem old meg semmit sem.
- Olyan nehéz ez, lehetetlen helyzet.
- Liam, nekem bármit elmondhatsz, én vagyok az Danielle, a barátnőd – segítő kész gesztusán elmosolyodtam, de tudtam innen már nincs vissza út. Ha nem mondom el neki megkérdezi a srácoktól, és akkor lenne balhé. Nekem kell elmondanom nem pedig másnak.
- Vasárnap bevonulok!
- Tessék?
- Tegnap megkaptam a behívólevelet. Mennem kell, ez a kötelességem – erőm nem volt beszélni, így inkább hallgattam, ahogyan tele sírja a pólómat. Oly annyira szorított magához mintha ez lett volna az utolsó percem. Kezemet a hátára tettem és lassan kezdte simogatni, amitől kicsit megnyugodott.
- Ne sírj, gondolj arra, hogy olyan lesz, mintha turnéra mennék. Volt már olyan, hogy 1 évre elmentem, akkor is kibírtuk, most is kifogjuk.
- Csak tudod akkor énekelni mentél, ne pedig egy puskával mentél lövöldöző emberek közé. Liam nem fogod fel, hogy akár most meg is halhatsz? – könnyei feketés voltak a sminktől, s arcán nyomot is hagytak. Utálom magamat, amiért sírni látom ezt a tökéletes gyöngyszemet, de tudnia kellett. A reakciójától előre féltem, de még is tűrhető lett. Ha tudná mennyiszer gondoltam arra ebben a két napban, hogy meg fogok halni, nem kérdezett volna ilyet.
- Sajnálom, mennem kell! – magamhoz húztam, s az ágy támlájának dőltem. Mindig is tudtam, hogy nekem Ő az igazi, de még soha nem mertem mondani neki. Senki nem tudja, mit hozhat a jövő, de nem szeretném ezzel a kijelentésemmel elüldözni magam mellől. Életem legjobb időszaka ez a 3 év, és nem csak azért mert sztár lettem, hanem azért is mert magam ellett tudhatok egy ilyen tökéletes lányt.
- A szüleid tudják már? – hosszú percek múltán szólalt csak meg újra, s pólómat kezdte dörzsölgetni, ahol smink foltja ott maradt.
- Még nem, elmegyünk hozzájuk? Szerintem itthon nincs sok szükség rám, de még is el szeretnék tőlük búcsúzni.
- Ugye tőlem nem akarsz majd elbúcsúzni? – szemeiből ismét intenzíven kezdtek a könnyek folyni, s ez már nekem sok volt. Az én szemem is megtelt könnyekkel, de csak egyet hagytam végig folyni az arcomon. Ha én nem vagyok erős, akkor Dani hogy legyen az?
- El kell, ha elmennék köszönés nélkül és nem is jönnék vissza, akkor te mit éreznél? Mert tudom, hogy én bűntudatban haltam meg, hogy el sem köszönte tőled.
- Épségben fogsz vissza jönni, hallod? Nem fogsz meghalni, neked nem szabad, egyikőtöknek sem – arcomat kezei közé vette, s úgy beszélt nekem. Mosolyogva álltam ellen szorításának, s fejemet az övének nyomtam, de úgy hogy csak homlokunk és az orrunk érhessen össze.
- Szeretlek!
- Én is – számat neki nyomta puha ajkainak, s csókunk egyre szenvedélyesebbé vált. Már most hiányozna az ajkai, az illata, az ölelése, pedig itt vagyok mellette. 365 napot kell kibírnom nélküle, ami egy örökkévalóságnak fog tűnni. Mindenki szerint a búcsúzás a legrosszabb, de szerintem a hiány, ami egy hatalmas űrt képez az emberben. Próbál erős maradni az ember, de minden este, mikor csend van, arra gondol, hogy most miért nem lehet vele. Miért kellett eljönnie, vagy éppen neki elmenni, s ezért zokog minden este.
Már előre látom a napjaimat, én is sírva fogok álomba merülni….

Chapter 11

Sziasztok, itt is az új rész.. Nincs sok hozzá fűzni valóm, ha tetszett hagyj magad után nyomot.

Jó olvasást! :)

 ------------------------------------------------------------<3------------------------------------------------------------------- 

~Liam~

A turnébuszba csönd telepedett, és mindenki megfagyva ült egy kisebb papírral a kezében. Igazából én még fel sem tudtam fogni hogy éppen ez a kis papír mit tartalmazott. Szívem egyre gyorsabban vert, ahogyan egy szót már vagy ötvenszer elolvastam.

- Behívólevél – olvastam ismét el magamban, s most ért el a tudatomig hogy ennek a szónak milyen jelentősége is van. Most tudtam csak felfogni hogy mit is jelent ez az egyetlen kis szócska, de valahogy még sem akartam elhinni. Most már hivatalos azt hogy háború van készülőben, és az országunkban egyre nagyobb viszály fog keletkezni. Csak is egy dologra tudtam gondolni és azt még pedig Dani volt. Az érzéseink egymás iránt nagyon erősek, és nem is tudom mit tennék nélküle.
- Srácok! – már egy ideje bámultam a négy megkövült fiút, de már meguntam. Ahogy megszólaltam ijedten kapták fel a fejüket, s rám néztek könnyes szemmel. Szörnyű, és egyben lehetetlen helyzetbe kerültünk. Nem tudunk mit tenni, nem tudjuk eldönteni hogy menjünk-e avagy sem.
- Itt kell hagynom El-t, és… és a kicsit is – Lou maga elé meredve sírt és közben egyre jobban gyűrte össze a kezében levő papírt. Szemeiből a könnyek patakként folytak le, s mindannyian tudtuk hogy mit élhet át. Ezért is a legjobb hogy össze raktak minket. Annyira jó barátok lettünk az évek során, hogy már egymás pillantásából tudjuk hogy mit érez a másik. Ez most is így történt. Lou fél hogy nem lesz itthon a gyerek születésekor, de megegyeztünk hogy megyünk. El-nek szüksége lesz Lou támogatására, de még sem lehet vele, mert éppen a hazájáért, és a családjáért fog harcolni.
- Mi melletted leszünk! Ígérjük – Harry egyik kezét átvetette Lou vállán és magához húzta, azonban legjobb barátja eltolta magát tőle, és felállt idegesen.
- Azt hiszed minden rendben lesz? Akkor had világosítsalak fel egy kicsit, el kell mennem egy háborúba, ahol lőnek rám mint az eszeveszett, és otthon vár rám a barátnőm, a gyerekemmel a szíve alatt. Minden percben azon fog idegeskedni, hogy vajon élek-e még, vagy valahol a csatatéren fekszem a szívemben egy golyóval. – ilyen idegesnek még életemben nem láttam, és már csak attól tartottam nehogy felrobbanjon mérgében. Arca láng tűz piros volt, kezei pedig ökölbe szorítva lógtak a teste mellett.
A busz egy hatalmasat fékezett, s a sofőr kiszállt, majd Őt Lou is követte.
- Harry, hagyd, most ideges, de majd lenyugszik! – Niall hangja éles volt, de Ő nem tudott sírni, mit mi. Igaz neki is ott van Clair, de még nem olyan szoros a kapcsolatuk, mint nekünk többieknek. Az ablakból kísértem szemmel ahogyan Lou bemegy a benzinkútra, s valamiket a kezébe vesz.
- Majd én utána megyek! – keltem föl, és én is a nagy épület felé mentem. Ha én nem beszélek most a fejével, akkor senki sem. Én vagyok Daddy Directioner, nekem kell ezt megoldanom, hisz én vagyok az, aki mindig beszél a srácok fejével. Ahogy beértem a meleg helyiségbe, Lou-t megpillantottam az italos pult előtt.

- Tedd azokat le! Azt hiszed segíteni fognak, Nem.. Hidd el nekem még rosszabb lesz, mert ez nem segít felejteni. Kérlek Lou, ha szereted El-t és a gyerekedet, akkor nem fogod ezeket megvenni! – szavaim mélyből jövők voltak, s láttam arcán azt hogy elgondolkozik.

- Igazad van, de mi lesz akkor ha én elmegyek és többé nem jövök haza? Mi lesz akkor ha megszületik a gyerekem és én soha nem fogom látni?

- Ha ez meg is történik, büszke lesz majd egy napon rád, mivel meghódítottad az egész világot az énektudásoddal, és most a hazádért készülsz harcolni, és Ő érte is. Most éppen az Ő jövőjéért fogsz küzdeni. Gondolkodj pozitívan, kérlek ne légy ilyen. Te soha nem voltál ilyen ideges típus, de tudom hogy ezt csak a helyzet hozta ki belőled. Gyere vissza a buszba és nyugodj meg.

A sört vissza tette a polcra, s elindultunk vissza buszba. Boldog voltam hogy sikerült beszélnem vele, azonban megijesztett az előttünk álló helyzet. Amint vissza értünk, kezembe fogtam ismét a papírocskámat és a dátumot kezdtem olvasni rajta.

„Behívás ideje: 2013. Augusztus 3.” 

Már csak 1 hetem van arra hogy ettől az egész élettől búcsút vegyek, és kezdődjék egy másik, amely tele lesz félelemmel, és rettegésben. Félve fogok elaludni, hisz ki tudja mikor fognak azzal felébreszteni „Harca Payne”! Harc. Még soha életemben szinte semmiért sem kellett harcolnom, minden az ölembe hullott. Egyedül Danielle volt az, aki nem adta könnyen magát nekem, de még is sikerült megszereznem. Ő volt az egyetlen akiért harcolnom kellett. Pénz, hírnév, lányok szeretete és rajongók mind megadatott röpke 1 év alatt, s azóta csak élvezem.

Azonban most azért kell harcolnom hogy a szerelmem, a családom és azok az emberek, akik fontosak a számomra életben maradjanak, még akkor is ha nekem el kell vesznem a csatában.

Chapter 10

Sziasztok... Mielőtt mondanátok hogy rövid, tudom... és ez azért van mert ott akarta abba hagyni ahol abba hagytam. Innentől már sokkal izgisebb lesz :) Sajnálom hogy mindig csak 1 ember kommentel, és emiatt nagyon szomorú is vagyok..
Most örülnék, ha mindenki komizna aki elolvasta...


------------------------------------------------------------<3------------------------------------------------------------------- 

~Lou~

Egy újabb fárasztó koncertnek lett vége, ami után persze jönni szokott a jól megérdemelt pihenés, azonban most nem. A rajongók elől kell menekülnöm, ugyan is kellett nekem kijönni egy zacskó gumicukorért. Csak szaladtam a sötét utcákon, de nem tudtam merre megyek. Mellkasom egyre gyorsabban emelkedett fel-le, s ezzel jelezve hogy lassan nem fogok levegőt kapni. Lábaimat már ólomsúlyként éreztem, és egyre jobban lassultam, de a rajongók nem voltak restek és még gyorsabban futottak. Egy elhagyatott utcához érkeztem,s egy hatalmas kukát pillantottam meg. Megörültem és sikeresen bele ugrottam, azonban ezt a rajongók meglátták, s a kukának támadtak, amit felborítottak és az én ruhám beakadt az egyik sarkába.
- Neeeeeee!!! - kiabáltam, s ekkor egy kart éreztem a vállamon. Ijedtemben felugrottam, de vissza is ültem, mivel a fejemet bevertem valamibe.
- Nyugi haver, csak álmodtad - tette kezét rám ismét Liam, s a kezembe nyomott egy rakás rajongói levelet.
Sóhajtottam,és elkezdtem olvasni őket.
"Kedves Lewis,
Először is, nem tudom hogy kell írni a nevedet, de nem is érdekel ez, hanem inkább az hogy csak azért sikerült nektek is egy bandába kerülni, mivel helyes kis pofitok van. A mentorok sem teljesen a tehetségeteket látták meg bennetek, hanem azt hogy mennyi pénz fog belőletek dőlni. Igaz, nincs rossz hangotok, de ha tökéletesek lennétek szerinted megnyertétek volna az XF-et?
Azt hittem 3 év alatt rájöttök arra hogy ha a Directioner-ek felnőnek akkor már nem fognak szeretni titeket, de még sem sikerült... El kell ismernem húszon akárhány évesen nagyon hülyék vagytok!!! 
És azt sem tudom elfogadni hogy miért utáljátok ennyire a The Wanted-ot, tehetségesek és sokkal jobbak mint ti,,
Fel ismerhetetlen düh tört elő belőlem e levelet olvasva. Eddig is tudtam hogy egyszer felnőnek a rajongóink és kiszeretnek belőlünk, de ez természetes, senki sem lehet a csúcson 20 éven keresztül. Egyszer minden jónak vége van, de az már felháborító hogy a The Wanted-hez hasonlítanak. Semmi hasonlóság nincs közöttünk, még is mindenki olyannak tart mint Ők. Csak az egyezik bennünk hogy mindannyian utáljuk egymást, semmi más.
A földhöz vágtam a levelet, de előtte össze gyűrtem egy nagy galacsinba. Ahogy éreztem magamat, szemeim villámokat szórhattak és fülemből gőz dőlhetett ki. Soha nem akartam arra gondolni hogy egyszer elhagynak minket a rajongóink, de mind ezt tudtam. Ha eszembe is jutott ez a gondolat, próbáltam elhessegetni.
Nem akarok arra gondolni, hogy már többé nem fognak minket szeretni.
Nem akarok arra gondolni , hogy egyszer már nem fogja senki csak azért hallgatni a zenénket mert mi jobb kedvre derítjük őket.
Nem akarok arra gondolni, hogy egyszer már nem fog senki a zenénkért szeretni minket.
Gondolataimat félre tettem és a srácokra pillantottam, akik falfehéren néztek egy-egy papírt a kezükben. Biztosan valamilyen rajongói levélen akadtak ki Ők is, azonban a következő levelem nem egészen úgy nézett ki mint a többi. Nem piros volt a boríték, és nem voltak rajta szívecskék, hanem csak egy sima fehér borítás és a nevem feketén-fehéren.
Ismét felnéztem a 4 srácra akik még mindig megkövülten bámultak a kis fehér lapot a kezükben. Szóval akkor Ők is ugyan azt olvassák mint én. Félve kinyitottam és én is olvasni kezdtem, azonban most már nem csak négyen voltak megkövülten hanem én is csatlakoztam.

Chapter 9

Sziasztok! Ahogy ígértem itt a rész, de a vége bevallom lett a legjobb! Mivel holnap akartam hozni ezért a végét most csaptam össze, mivel holnap megyünk nyaralni.. :D
Mivel az előző részhez csak 1 komi érkezett, pedig szokott 5-6 is lenni, kicsit szomorú voltam.
De csalódásomat félre tettem és még is hoztam nektek részt... Komizzatok, és pipáljatok.


------------------------------------------------------------<3------------------------------------------------------------------- 

~Niall~

Mind minden nap ma is első utam a Nando's-ba vezetett, ahol az én gyönyörű Clair-em vár. Két hete ismertem meg eme gyönyörű, és aranyos lányt, akibe első látásra bele szerettem. Igazából ezért is járok minden nap kétszer abba az étterembe, mivel ott dolgozik és vár engem. Randira még nem mertem elhívni, de ideje lenne hisz szeretném ha több is lenne köztünk nem csak barátság. Úgy gondolom a mai mozi talán randi is lehetne, de nem vagyok benne túlságosan biztos. Ahogy Ő akarja. Ő olyan más, nem játssza meg magát előttem és enni sem fél. Múltkor rendeltem egy sűltkrumplit chili-vel, amit Ő is megkóstolt, de kiderült hogy a gyomra nem igazán bírj a csípős dolgokat és böfögött egyet. Szegény elvörösödött, és befutott a női WC-be ahonnan egykönnyen nem is akart kijönni, így be kellett mennem utána. A takarítónő felmosófával üldözött ki, de Clair-ért megérte. Bárki bármit mondd, szerintem aranyos volt ez a böfögős dolog, szerintem nem szégyen. A Shrek-ből tanultam meg ezt a mondatot "Jobb kint, mint bent,, és én is ezt vallom.
Gyorsan felöltöztem, hisz már fél 11 volt, majd lementem a srácokhoz.
- Elmentem! - mondtam miközben felkaptam fekete Rang Rover-em kulcsát és elindultam az ajtóhoz, azonban egy hang vissza tartott.
- Csak nem a csajodhoz mész? - Harry hangja kicsit gúnyos volt, de nem törődtem vele. Egy párna hevert a cipős szekrényen, így azt neki dobtam. Egy hangos áú-t eresztett ki a száján, majd diadalias mosollyal elindultam.
Az utakon iszonyatos nagy dugó volt, s nekem pont most kellett ebbe is bele hajtanom, mikor a legjobban sietek. Ma van az első randink - már ha lehet így nevezni egy mozit - és nekem pont most kell elkésnem. Egy hatalmasat csaptam a kormányba, de ez nem segített a helyzetemen. Már tizenegy óra, vajon most kétségbeesetten vár rám, vagy pedig nyugodtan teszi a dolgát? Úgy volt ha vége van a műszakjának érte megyek és megyünk megnézni a Die Hard 5-öt.
- Ezt elcseszted Niall! - szidtam magamat, és megint a kormányon töltöttem le a dühöm, csak éppen most a fejemet vertem bele. Olyan ideges voltam, mint még mostanában soha. Valahogy úgy érzem nekem ez a lány sokat jelent, pedig még csak két hete ismerem, de még. Olyan vonzó erő van benne aminek nem tudok ellenállni, és nem csak egy egy éjszakás kalandra szeretném Őt, hanem egy egész életre. Még soha nem éreztem ilyet, talán ez a szerelem? Nem, ez nem lehet, nem lehetek ilyen gyorsan szerelmes. Ahhoz jobban meg kell ismerjem, de még is annyira más vagyok vele. Végre találtam egy lányt, akivel jól érzem magam és úgy érzem nem szabad elengednem magam mellől. A szívem azt mondja hogy Ő túl értékes. Olyan mint egy gyémánt, ami az enyém lehet, de vigyáznom kell rá, mert ellophatják tőle.
1 órás várakozás után végre megindult a sor, és én is elindulhattam, bár biztos nem vár rám. Biztos vagyok benne hogy már elment, és csalódott bennem.
- Jade, hol van Clair? - hangom remegett az idegességtől, hisz sehol sem találtam a barna hajú lányt.
- Haza ment, várt rád majdnem fél órát, aztán megunta és elment - idegességem egyre jobban fokozódott, de már nem akartam kárt tenni magamban, mert a kormányba így is vagy ezerszer bele vertem a fejem.
- Kösz - Jade bólintott egyet, majd a kocsim felé rohantam. Nagyjából emlékszem merre lakik, hisz egyszer elmagyarázta. Innen az étteremtől, vagy fél órás út lehet.
Az út közben jobbra, s balra is néztem, hát ha megpillantom Clair-t, de semmi. Egyre jobban sulykoltam magamba hogy elcsesztem, mikor megláttam. Kocsimmal félre álltam, majd leállítottam.
- Clair, kérlek várj! - kiabáltam utána, s közben szaladtam felé.
- Niall, mire várjak? - nézett rám kisírt szemekkel, nekem pedig megszakadt a szívem. Nem hiszem el hogy ezt a gyönyörű lányt Én ríkattam meg. Soha nem akartam sírni látni, míg az enyém, na és tessék.
- Had magyarázzam meg kérlek!
- Rendben
- Mikor elindultam érted dugóba kerültem. Ne hidd azt hogy más lány miatt késtem, mert én... csak téged szeretnélek! Azt hiszem beléd szerettem - nem mertem a szemébe nézni, mivel ennél bénább szöveget még életemben nem hallottam, és általában a lányok sem veszik be. Szemem sarkából azonban láttam, hogy kezével az enyém felé nyúl és megfogja.
- Pontosan így érzek én is - közelebb lépet és a nyakamba borult. Félve átkaroltam a derekát, s még jobban magamhoz húztam. Ne tudom miért, de elkezdett remegni a lábam, s a szívem egyre hevesebben dobogott. Talán azért mert végre az enyém lehet.
- Lennél a barátnőm? - húzódtam el egy kicsit tőle, s ekkor megcsapott tökéletes illata. Ez kellett ahhoz hogy teljesen elvarázsoljon, és az ujjai köré csavarjon.
- Igen! Boldogan! - könnyek szöktek a szemébe, én pedig kaptam az alkalmon és megcsókoltam. Puha ajkai mohón falták az enyémet. Cseresznye ízű szájfénye az én számat is teljesen beterítette, de ez most nem érdekelt.
Végre boldog lehetek egy olyan lánnyal,aki szerelmes belém.
Nem sokáig örülhettünk ennek a pillanatnak, mivel egy fényképező kattanására és egy vakufényre lettünk figyelmesek.
- Niall, Ő a barátnőd? Hány éves? Mikor lesz az esküvő? - meghökkenve álltam a fényképezők előtt és csak arra eszméltem fel hogy Clair, a hátam mögé lép.
- Niall, most mi lesz? - kérdezte ijedt hangon.
- Gyere. - megfogtam a kezét és az autóm felé kezdtem húzni. A sok kérdés szegény lányt sokkba ejtette.
- Ezt meg kell szoknod! - egy barátságos mosolyt eresztettem felé, hogy lássa én nem vagyok ideges, pedig elmondhatatlan düh gyulladt lángra bennem. Ilyenkor azt kívánom hogy inkább ne legyek sztár, had élhessek ilyenkor normális életet. Jobb kezemet combjára helyeztem, s láttam az arcán egy bujkáló mosolyt, de tudtam hogy most jobb ha hagyom. Neki is fel kell dolgozni hogy mi folyik, és hogy még miken fogunk keresztül menni, ha megtudja az egész világ hogy a barátnőm.

Másik blogom.

Hello!
Szóval arról lenne szó hogy az első blogomat újra indítom. Sokak örömére, sokak bánatára egy újabb szerelmes sztorit kezdek ott írni.
Szerelmes történettel léptem be a blogger világába, és nem is tudok megválni tőle. Mostanában is hiányzik, mivel ebben a történetben nem igazán tudom kiélni az érzelmesebb felemet.  Persze ezt sem fogom abba hagyni, hanem ez mellett írom azt. Aki szereti az írásomat és szerette azokat is akkor most kommenteljen IDE Próbálok valami újat alkotni, és remélem tetszeni is fog. Ha szeretnétek hogy feltegyem az első részt, akkor írjátok meg kommentben és hozom is! Fontos lenne! :D

Aki még nem olvasta az új részt Itt ezen a blogon annak itt a link: http://onedirectiononthebattlefield.blogspot.hu/2013/07/chapter-8.html

Chapter 8

Sziasztok, tudom rövid rész lett, de viszont ha nagyon hosszút hozok akkor nagyon hamar vége lesz a törinek... Mostantól sűrűbben fogom hozni a részeket! :)
Köszönöm a sok komit! :)
Most is örülnék párnak ;) Minnél több lesz annál előbb hozom a részt...

------------------------------------------------------------<3------------------------------------------------------------------- 

~Liam~

Ha az ember reggelente felkel az első dolog az az hogy elkezd gondolkozni, kérdések fogalmazódnak benne, amikre persze soha nem kap választ. A mai reggel ez velem is megtörtént, pedig soha nem szoktam kételyekkel felkelni. Egyedül csak is ez a háborús dolog és Danielle járt a fejemben.
Felhőtlen a kapcsolatunk és egy atombomba sem tudna minket szétrobbantani, de még is úgy érzem, valami nyomasztja Őt. Úgy érzem valami, űr van a lelkében, amit nekem nem akar elárulni. Talán ezen a háborún gondolkozik, vagy pedig én tettem valamit.
- Liam gyere, ezt meg kell nézned! - rontott be hozzám Niall, s hangjában félelmet és kétségbeesettséget véltem felfedezni.
- Mi történt? - loholtam utána, de persze szokása szerint ha valami baj van nem szól semmit, csak megy előre mint egy duli fuli. A nappaliba vezetett és leültetett az egyik fotelba, Ő a kanapé karfáján foglalt helyet, s Harry a tv-t hangosította feljebb.
- "A Francia királyi palotában egyre nagyobbak a cselszövések, hogy miszerint tudnának keresztbe tenni Anglia királynőjének, Erzsébet-nek, akit viszont nem hagy hidegen a sok sértés és vádaskodás. Diana hercegnő idősebb fiának, Vilmosnak tegnap kellett volna megérkeznie magángépével, de azonban a járat még nem érkezett meg. A biztonsági őrök szem elől vesztették az Angol herceget, így senki nem tud róluk semmit. Talán ez is a franciák műve?,, - gyomrom össze szorul miközben hallgattam a hírt. Azonban ha háború lesz nem csak ez lenne a kiváltó oka. A franciák megszállták Anglia déli részét, s egyre fenyegetőzőbb leveleket küldenek a királyi házba. Senki nem tud semmit, s egyre bizonytalanabb az emberek sorsa. Nem tudni mi lesz az országgal.
Talán nem is magamat féltem a legjobban hanem a családomat, a barátaimat, és a barátnőmet.
Ha elvesznék harc közben vajon össze törne teljesen, vagy túl lépne és el is felejtene engem?
- Paul ez mit jelenthet? - Lou hangja szinte liftezett az idegességtől, s ezzel a kérdéssel Paul kizökkentette gondolatai közül, ahogy engem is.
- Nem tudom. Talán háború, de ez még semmi, ez még nem elég egy csatához. Ennél még sokkal többre is számíthatunk sajnos. - maga elé bámulva mondta e szavakat, s még mindig látszott hogy valamin nagyon agyal. Neki is ott van a 3 gyere, s a felesége akiket mindennél jobban szeret.
Mindenki félt itt hagyni valakit, mindenkinek vannak itt szerettei akik miatt él.
Harry-nek ott van Jess, egy igazi életre való lány, aki nem fél megmondani a göndörkének hogy mit csinál jól és mit nem. Azt hiszem talán éppen ezért szereti ennyire, hisz belopta magát mindenkinek a szívébe itt a házba. Kedves, aranyos, jószívű, segítőkész és még sorolhatnám nap estig.
Niall-nek is ott van a barátnője, akit titkol előlünk. Elvileg a Nando's-ban dolgozik a lány,és nagyon szeret enni, na meg aludni, mást nem igazán tudunk róla, hisz a kis Ír manó nem nagyon akarja haza hozni.
Zayn-nek ott van Perri, akiről ugyan azzal a véleménnyel vagyok, mint Jess-ről. A legjobb barátnők ők ketten, nagyon összhangban vannak és egész jól tudnak együtt énekelni is.
Lou-nak ott van El, és hét és fél hónap múlva megérkezik a kicsi Tomlinson, akit már a répa király alig vár. Az első gyereke, akit körülbelül olyan 15 éves kora óta tervez, és nem fél felvállalni a rajongók előtt. Minden koncerten elmondja hogy lassan már a kicsi Boni-val fog ott énekelni.
És itt van nekem Dani, akiről egyszerűen nem tudok semmit sem mondani. A szívemet ellopta és én is az övét. Ami bennem róla megfogalmazódik, azt nem tudom kifejteni, lehetetlen lenne az érzelmeimet iránta papírra vetni, vagy éppen elmondani. Soha nem tudtam mikor fogom megtalálni az igazit, de mára már biztos vagyok benne hogy 3 éve a karjaim közt tartom, és erre még csak most jöttem rá.
Alig várom már hogy újra velem lehessen, és hogy újra érezhessem frissen megmosott hajának eper ízű illatát, s alma ízű szájfényét.

Chapter 7

Sziasztok! 

Most azt hiszem nincs hozzá fűzni valóm ehhez a részhez.

Köszönöm szépen a 2000 oldalmegjelenítést!!! :) Ja, és bloglovin-on már 14 feliratkozóm van, azt is köszönöm :)

Komikat, mint mindig szívesen fogadok :D

------------------------------------------------------------<3------------------------------------------------------------------- 

~Lou~

Szokatlan helyen ébredtem, a hátam fájt és a fejem sajgott. Szemhéjam súlyát tonnás nagyságúnak éreztem, de többszörös próbálkozás után sikerült kinyitnom. Ahogy megpillantottam fejem fölött a zuhanyrózsát egyből tudtam, hogy ez a kényelmetlen hely a fürdőkád. Egyik kezemet a fejemhez, másikat pedig a hátamhoz kaptam, abban a pillanatban nem is tudtam eldönteni, hogy vajon melyik fájhat jobban. Nagy nehezen kitápászkodtam a nagy bádog "dobozból,, és elindultam megkeresni a többi, másnaposan fekvő srácot. 

Elsőnek Harry szobáját vettem célba. Ahogy beléptem megcsapott az alkohol szag, és gondolatom be is igazolódott, mivel a göndörke ott feküdt az ágyon egy üveg piával a kezében. Ágya széléhez sétáltam és a vállát óvatosan bökdösni kezdtem, amire csak egy morgással jutalmazott meg és átfordult a másik oldalára. A takaró lelibbent meztelen testéről, így megpillanthattam fehér seggét.

- Styles, takarózz be! - kiabáltam és kiszaladtam a szobából. Talán 2 lépést, ha tettem legjobb barátom szobájától, megpillantottam a földön fekvő Niall-t, aki épp egy kecskét szorongatott magához.

- Hé haver, kelj fel! - próbálkoztam nála is ugyan azzal a tevékenységgel mint Harry-nél, de a szőkeség méltatott rám nézni is. Értetlen tekintettel ült fel, és fogta a fejét. Arcán valamiféle rajzokat véltem felfedezni, de azt már nem tudtam megállapítani mit is ábrázolnak. Mivel Ő már felébredt tovább indultam. Liam szobája előtt elhaladva gondolkoztam, hogy vajon mi is történhetett tegnap este. Arra még emlékszem, hogy El és én táncoltunk, de onnantól minden kiesik. Még azt is tudom, hogy Liam kivételével mindenki hulla részegen rogyott le valahova, s aludt el. 

A hosszú lépcsőn úgy mentem föl mint egy hatvan éves, de közben tekintetemmel Zayn-t kerestem. Vajon Ő hol aludhatott éjszaka? Vagy 10 perc keresgélés után megtaláltam a kertben, egy mirelit csirkével a kezében. Egyik kezével a döglött állatot ölelgette a másik pedig a szájában volt, s a hüvelyk ujját szopogatta. Sajnos gonosz voltam és lefényképeztem, de ahogy meghallotta a telefonom kattanását egyből felébredt és kergetni kezdett. A szobámig meg sem állva futottam, az ajtót szinte bevertem majd magam után becsuktam.

- Lou, mi ez a zaj? - hallottam meg kedvesem hangját, valahonnan a takarók alól. Arcomra azonnal mosoly húzódott, mikor megpillantottam tökéletes arcvonásait a paplan alól. Olyan más volt így szőke hajjal, így már nem a régi Eleanor-om volt hanem egy új lányt hozott az életembe. Mostanában sokat változott, mint már említettem a haja más lett, felszedett kb 5-6 kilót, és titokzatos. Az utóbbi kicsit aggaszt, hisz mostanában nem olyan bőbeszédű, mint szokott lenni. Nem igazán akar velem beszélgetni, mert fél talán hogy valami olyat mondd el, amit nem lenne szabadna. Nem értem a nőket, hozzájuk még egy 1000 oldalas Lexikon sem lenne elég.

- Jó reggelt szerelmem - köszöntöttem lágy hangon és bebújtam mellé az ágyba. Magamra húztam, s kezeimet a hasára helyeztem, amit egy hirtelen mozdulattal ellökött onnan. 

- Mi a baj? Mostanában olyan más vagy! Nem mondasz el nekem semmit, nem akarsz velem találkozni, jó hogy tegnap eljöttél, már azt hittem azt is le akarod mondani - pirítottam egy kicsit le, amitől arca megszeppent lett. Vele szemben még soha nem emeltem fel a hangomat, ahogy most sem. Egyszerűen nincs szívem vele veszekedni, de ezt már muszáj megtudnom. Elegem van a hazudozásból, és a titkolózásból.

- Drágám, ne légy ideges. Mindent elmondok, csak ki akartam várni az erre legmegfelelőbb alkalmat.
- Akkor most itt ez az alkalom - hangom már megenyhült, de némi félelem is felfedezhető volt benne. 

- Mostanában rosszul éreztem magamat, de nem akartam szólni, mert nem éreztem komolynak. Jöttek a minden napos hányások, és késett is. Már tudtam, hogy valami nincs rendben és azt is sejtettem mi lehet az oka. Elmentem dokihoz, aki kivizsgált és azt mondta anya leszek - hadarta el egy szuszra, de körülbelül úgy én a felénél elakadtam. Túl sok információ volt nekem ez fél percben. Álljunk csak meg! El terhes, ami azt jelenti, hogy én vagyok az apa. 

- Szóval akkor apa leszek? - kérdeztem nagyra nyílt szemekkel.
- A legfontosabbat kihagytam, Harry az apa.

- Hogy mi van?
- Csak vicceltem, hát persze hogy te vagy az apa. Nekem mástól nem is kellene gyerek, csak is egyedül Tőled - a rajtam fekvő lányt magamhoz húztam és örömömben hosszasan megcsókoltam. Apa leszek, lesz egy gyerekem. Valahogy ez fel sem fogható számomra, hisz én vagyok a banda legidősebb, de még is legbolondabb tagja. Hogy fogok én egy gyereket nevelni, miközben még én is szinte gyerek vagyok? 

- Ez csodálatos - szaladtam ki az ajtón, s a többiek szobája felé vettem az irányt.

- Képzeljétek El terhes! - rontottam be Liam szobájába, aki persze nem volt egyedül. Dani gondolom ezt mind tudta, hisz nem érte annyira váratlanul a hír, mint barátját.
- Harry, gyerekem lesz. El terhes! – az álmos srác az utolsó két szóra felugrott és átölelt. - Jobb lenne ha felhúznál egy boxert – utasítottam legjobb barátomat.
- Szóval Boo, megcsaltál? – nézett rám zöld íriszével, amiből csak úgy sugárzott a kedvesség.
- Sajnálom, de be kell vallani te nem tudsz nekem gyereket szülni – nyelvemet kiöltöttem rá, majd tovább haladtam a nagy hír újságolásával.

- Niall, képzeld El terhes! – kiabáltam a szőkeségnek, aki épp a hűtőből igyekezett kimászni. Egy ölelés után tovább mentem Zayn-hez, aki ismét nem volt egyedül. Szobájában Perri-vel együtt öltözködtek fel mikor benyitottam.
- Opssz. Bocsi – sajnálkoztam és eltakartam szememet.
- Mi az istent akarsz Lou, te még nem hallottál a kopogásról?
- Jól van haver, bocs. Azt hittem egyedül vagy, nem kell egyből a fejemet is leszedni.
- Igaz, mit akarsz?
- Apa leszek! – mondtam immáron ki vagy huszadjára, e gyönyörű tényt.
- Remélem Ő már okosabb lesz mint az apja, de azért a humorodat örökölheti – mosolygott barátságosan.
- Gratulálok Lou – ölelt át Perri is.
Itt vagyok 22 éves és apa leszek. Még mindig nem tudom felfogni hogy a nő akit szeretek, a szíve alatt hordja az Én gyerekemet. Felfoghatatlan, és egyben csodálatos dolog.