Chapter 1

Helloka, mindenkinek!! :) Ma nagyon jó napom van, ezért is hoztam meg az első részt. Nem sokat árul el, de így terveztem mindent... Kb. úgy a 7-dik résznél fog majd izgalmasabbá válni, ahol már a háború is benne lesz! :D
Köszönöm a 7 feliratkozót, és a 2 kommentet :D
Örömmel várom a komikat :D

--------------------------------------------------------------<3-------------------------------------------------------------------

~Niall~

- Köszönjük Barcelona! - kiáltotta még egyszer Lou a mikrofonba és egy utolsó, hangos sikítás hagyta el a rajongók száját. Zsebemből előhúztam az összetört Iphone-mat és csináltam egy képet a rengeteg emberről...(Katt a képért) A rajongók könnyes szemeit soha életemben nem fogom elfelejteni. Ha akarnám se tudnám, mivel ez életem legjobb szakasza. Sosem tudtam eldönteni hogy még is ki a bandából a legnagyobb Directioner imádó, de mindig is Liam-re tippeltem. Ő napi vagy 1000 rajongót követ vissza Twitteren, és szinte minden este beszél is velük. Sosem gondoltam volna hogy egyszer milliók fognak azért megőrülni hogy egyszer találkozhassanak vele. Most pedig tessék. Itt állok 2 millió ember előtt a Take Me Home úrné utolsó európai helyszínén, és túl vagyok 1,5 órás koncerten. Mindannyian még belemotyogtunk valamit a mikrofonba és lementünk a színpadról. Az öltözőbe érve egy hatalmas szendvicset fogtam a kezembe és enni kezdtem. Teljesen kimerültem. Már csak arra vágyom hogy lezuhanyozzak és egy csomag gumicukorral az ágyamban nyomkodjam a laptopommal. 
- Jól van srácok! Egy újabb sikeres koncert, és több millió elégedett rajongó. A következő állomás Ausztrália fővárosa Melbourne! - Paul egyáltalán nem volt fáradt. Nem is tudom hogy van benne ennyi energia. Nála jobb menedzsert nem is kívánhattunk volna. Mindig úgy szervezi a koncerteket hogy közben tudjunk is valamennyit pihenni. 
Ahogy meglátom a vaskos, izmos termetét, kopasz fejt és arcán a mosolyt egyből én is mosolyogni kezdek. Olyan mint a pót apánk. - Irány a busz! - kiabálta, mi pedig vagy 10 testőr kíséretében liba sorban indultunk meg Paul után.
Piros buszunkat meglátva megkönnyebbülés futott át rajtam. Ahogy felértem sietve támadtam meg a fürdőt, de Hazza közbe szólt.
- Niall, az ott nem egy szelet pizza a földön? - mutató ujját a földnek szegezte, én pedig azonnal oda kaptam a fejemet. Lehajoltam és éppen fel akartam venni az ételt.
- Kösz, haver! - csapott rá egy hatalmasat a seggemre, és beszaladt a fürdőbe, majd még az orrom előtt becsapta az ajtót.
- Stylesssss!!!! Húzd ki onnan a nagy seggedet, de azonnal! - kiabáltam, de semmi. Nem is tudom hogy lehetek ilyen hülye hogy bedőlök ennek a bogyrosnak. Vagy 10 perces ordítozás után beláttam hogy semmi esélyem arra amit még a koncert végén elterveztem. Fogtam egy tálat, és abba bele öntöttem egy zacskó Haribo gumicukrot. Házi mamuszomba csoszogtam el az ágyig és bepréseltem magamat a középső "rekeszbe,,. Hogy miért rekesz? Egy sarokba van beépítve, egymásra 3 db ágy, és egy kis függöny is vabn rajta. 

Nehéz beszállni, de viszont baromi könnyű kiesni, ami nekem már nagyon jól megy. Imádom mikor reggelente arra kellek hogy valamelyik haverom a gyomorszájamba tapos. Mondjuk már megszoktam.
Felléptem Twitter-re és láttam hogy Zayn-től érkezett egy üzenetem.
"Horan hogy merészelted megenni a csokimat????,,

Elkapott a nevetés ezen az egy mondaton. 
- Zayn, nem is én ettem meg! - kiabáltam, de aztán választ nem kapta. Egy kis csörömpölésre lettem figyelmes és Zayn fejét láttam meg fentről lógni.
- Nem is tudtam hogy itt vagy! - tettem a mellkasomra a kezemet.
- Tudom hogy te etted meg a csokimat!! - fenyegetően mutogatta nekem a mutató ujját, de ezen nekem ismét csak nevetnem kellett.
- És ha én ettem meg? 
- Na mind egy, úgy sem tudok már mit tenni! - egy fél oldalas mosolyt küldött felém, majd vissza hajolt az ágyába. Lehet hogy talán még sem kellett volna megnnem a csokiját, de hát mindig ezt teszem. Na mind egy, majd holnap veszek neki egy másikat...