Chapter 38

Hellóka! Itt is az ígért rész! :D Nem akarok nagyképűnek tűnni, de nekem ez a rész most kiváltképp tetszik! :D Ez a rész mindössze 1 óra alatt sikeresen "papíron" volt. Remélem nektek is annyira fog tetszeni, mint nekem és hagytok is majd kommentet, vagy chatben, vagy a rész alatt.! :D
Köszönöm az előző részhez érkezetteket is.
És egy jó hír, már kész is a kövi rész is ;) :P
Jó olvasást, pusszi! :D


-----------------------------------------------------------<3-------------------------------------------------------------------

" Nekem nem kell pénz, karrier, vagy bármi más, ha ez a négy srác mellettem van, mert megtaláltam az igaz barátaimat, amit nem engedhetek el. Soha! - Liam Payne.,,

~Liam~

Jó volt újra a saját ágyamban feküdnöm. Egy meleg és simogató érzés fogott el akkor, amikor szerelmemet rádöntöttem és apró csókokkal halmoztam el. Ő már rég alszik, de én még mindig hallgatom a babaőrben levő kis szuszogást, amit lányom ad ki. Nem tudok elaludni, hisz' nincs is este, és lassan indulnom is kellene. Az emlékeim közül egyre több villan be, és örülök neki. Jó érzés emlékezni. Tudni, hogy csak azokat felejtettem el, amik gyermekkoromban történtek.
Danielle meztelen teste az enyémhez simult még jobban, amikor mocorogni kezdtem. Nem akart elengedni, de én sem Őt. Itt akarok velük maradni örökre, de még nem tehetem.

- Ne menj el kérlek! - hangján hallatszott, hogy még csak most ébredt fel. Imádtam mellette kelni reggelente. Talán akkor volt a leggyönyörűbb. Egy ócska pólót viselt mindig, ami az enyém, a haja kócosan pihent a fején, és semmi sminket nem viselt. Olyankor volt számomra egy igazi barbi baba. A stílusával mindig újat tudott mutatni, de a reggeli énjét semmi sem pipálja le.

 - Mennem kell. Gyanakodni fognak, amit nem akarok. Had higgyék még azt, hogy csak a nevemre emlékszem, a pénzemet nem adom egy gyökérnek! - idegesen szálltam ki az ágyból és a ruháimat kezdtem felszedegetni a földről. Egy melltartót és egy bugyit tartottam az egyik kezemben, mire Dani egy gyilkos pillantást nyugtázott felém.

 - Olyan gyerek vagy. Mikor 18 éves voltál akkor is ugyan itt voltunk. Emlékszel? - könyökén támaszkodva merengett el a múlton, amit lehetetlen elfelejteni, főleg ha Õ az a személy, akivel szinte 3 évet leéltem.

 -Hogy is tudnám elfelejteni!

 - Már akkor sokkal érettebb voltál a korodnál, kezdem megérteni miért is mutatott be Hazza neked. Szerintem simán lehetett volna akkor is gyereked. Ugyan úgy érett voltál ahhoz.

 - Szeretlek, mondtam már? - kacérkodni kezdtem vele, amit tudom, hogy imád. Szereti, ha nem veszem komolyan a dolgomat és mindent játékosra veszek. Közel hajoltam hozzá, de még sem hagytam, hogy megcsókoljon. Az orromat az övének helyeztem és mélyen a szemébe néztem. Barna íriszei úgy vizslattak engem, mintha ez lenne az utolsó nap, amikor láthat. Pedig nem. Vissza fogok jönni hozzá, mert szeretem, de rettenetesen.

 - Nem is tudom. Nem elégszer! - nyelvét kiöltötte rám, ami elérte a szám szélét. - Én is nagyon szeretlek! Siess vissza hozzám! - kikelt az ágyból és Õ is felhúzta a fehérnemûjét. Szemeimet nem tudtam levenni tökéletes alakjáról. Sovány lábaihoz tökéletesen passzolt a fekete színű pamut anyag, amit nem rég a kezemben tartottam. Kezeit melle alatt összekulcsolta, s ezzel kicsit megemelve azokat. Képtelen vagyok itt hagyni, ha ilyeneket csinál. Nagyon jól tudja, hogy a külsejével egyszerűen megbabonáz, és mindent elfelejtek. Néha egyébként ez a tulajdonsága rossz hatással van rám. Volt mikor egy -egy interjú ment ki a fejemből és éppen, hogy oda értem.

 - Tudod jól, hogy megőrjítesz! - még egy utolsó csókot loptam tőle, majd elindultam. Az ajtóból vissza fordulva hallgattam mit mondd.

 - Tudom, ezért csinálom!

 - Puszild agyon helyettem is Meenát! - abban biztos vagyok, hogy ez a kérésem előbb lesz teljesítve, mint hogy Szilvi által elmondott receptet megfőzze. Az a paprikás krumpli valahogy nem tetszik Dani -nek, de nekem mind egy, csak legyen velem. A haza út gyorsabbnak tűnt. Rose már idegesen várt engem a házban és Diana -t már elküldte egy körtúrára Londonba.

 - Liam hol az istenben voltál? - a lábát a földön dobogtatta és szigorú tekintettel nézett rám. Ó, hogy össze ne csináljam magamat. Nem is tudom, hogy egy ember hogy is tud valakinek rosszat tenni, főleg úgy, hogy az a valaki nem is ártott neki? Mit tettem?  Nem adtam neki autógrammot, nem követtem vissza Twitteren? Esetleg a pasijának ártottam? Nem, mert emlékszem mindenre és azt a pasit én még csak látásból sem ismerem. Csak azt tudom róluk, amit ez alatt az 5 hónap alatt hallottam, és mesélték.

 - Muszáj volt kiszellőztetnem a fejemet. Találkoztam valami pasassal képzeld. Azt állította ismer, szerintem az volt, akivel pár napja itt éjszaka beszélgettél. De miért nem mutatod be nekem, ha szerelmes vagy akkor én megismerném!  Láttam rajta, hogy feszülten érzi magát. Az agyában biztos vagyok benne, hogy elképzeli az én, és a pasija halálát.

- És... mit beszélgettetek?

- Azt mondta a pénzemet akarja! Vagy is, valami ilyesmit! - lehet nem így kellett volna közölnöm vele, hogy tudok mindent, de én nem fogok még hónapokat itt tölteni, miközben a kislányom otthon vár. És persze a barátaim, meg a barátnőm is. Felhúzott szemöldökkel figyeltem az arcát, ami egyre jobban kezdett a fal színére hasonlítani. Kíváncsi vagyok mi lesz a magyarázata, a mentsége. Hogyan fogja kimenteni magát? Egy újabb hazugság mögé fog rejtőzni? Nem csak nekem és a családomnak hazudott, hanem az egész világnak. Mindenki azt hiszi meghaltam, ami nagyon fáj.

- Mióta tudod? - elhalt hangja félelemet kelletett bennem. Hiába vágott át, hazudott, még sem akartam, hogy elájuljon itt nekem, vagy valami.

- Szerintem az nem lényeg! - a méreg mostanra áradt szét teljesen a testemben. Kezeimet ökölbe szorítottam, nehogy még véletlenségből kárt tegyek valamiben - amit egyébként szerintem megérdemelnének-. Semmin sem segítene, ha össze törnék valamit, vagy esetleg dühöngeni kezdenék.
Egy legyintéssel lerendeztem a dolgot egyenlőre, és a szobámba siettem. Elővettem pár kukás zsákot, - mivel bőröndöm nincs, és Rose-tól egyetlen táskát sem szeretnék elvinni - és a ruháimat kezdtem bele dobálni. Biztos vagyok benne, hogy nem fognak ezek a cuccok neki hiányozni. A katona ruhámat is az egyik fekete műanyag zsák aljára dobtam, a dögcédulámat pedig a nyakamba akasztottam.
Kezd elegem lenni abból, hogy mivel sztár vagyok mindenki kihasznál. A pénz miért boldogít néhány embert? Nem szerez barátokat, sőt inkább elvesz. Igen, azt bevallom, hogy sokkal jobb úgy élni, hogy tudjuk van. Az ember tekintélyt is szerezhet vele, de akkor sem minden az. Ha a pénz elveszik, vagy valaki elkölti, akkor az a tisztelet elveszik. Kicsi koromban volt pénzünk, még sem volt barátom. Nem voltam nagyképű, kedves voltam, de még is egy kicsit visszahúzódóbb mint a többiek. Nem akartam abba a hibába esni mint a nővérem. Sok mindent elmondott bizonyos embereknek, akik ezzel vissza éltek. Kihasználták Őt, és engem is ezáltal. Ez mind az alkoholhoz vezetett nála, ami tudom, hogy nem megoldás. Hála istennek, hogy én nem ihatok, és ezzel elkerülhetem a veszélyét.

***

- Egyenlőre nem fogok semmit sem tenni. Csak miattad nem. Valahogy tudom, hogy te nem vagy olyan ember, aki kihasználja a másikat, inkább az a görény, akibe te szerelmes vagy. Azonban, ha meglátlak titeket a családom közelében, azonnal intézkedni fogok! - nem vártam meg míg válaszol, de hálás pillantásából kitudtam venni, hogy örül annak amit hall. Biztos vagyok benne, hogy Ő nem fogja megszegni azt, amit mondtam ellentétben a görény pasijától. Féltem Meenát, igaz, hogy még kicsi, de akkor is az én gyerekem és elég sok ellenségem van. És azt hiszem neki is sok lesz.

A One Direction házból egyetlen hang sem szűrődött ki. Délután 4 óra van, mi lelte ezeket, hogy nem zajonganak, rohangálnak és vihognak? Talán valamelyik beteg lett, és a többit is megfertőzte, akik most az ágyat nyomják? Vagy esetleg... Nem, az nem lehet. Danielle mondta volna, ha valamelyikük elesett volna. Amikor katapultáltam a repülőmből, még mind a négyen éltek. Hazza trükkösen körözött a levegőben, és a 3 srác a vissza vonuló hallatán sietősre szedte a lépteit a kocsik felé. Túl kellett élniük, azért robbantottam fel a repülőmet, hogy túléljék, még ha nekem ott is kellett volna meghalnom.

Halkan lépkedtem be a házba. Jake, az egyik biztonsági őr engedett be. Nagyon megörült ahogyan megpillantott, de még sem engedtem meg neki, hogy egyből kikürtölje a házban. Az előszobában levetettem a cipőmet, és csendesen osontam tovább. Beszélgetés, vagy is inkább kisebb veszekedés zaja hallatszott ki a nappaliból. Az ajtóban megálltam és leskelődni kezdtem, de úgy, hogy senki se lásson meg.

- Srácok hinnetek kell nekem, beszéltem vele! Él - Danielle állt a kanapé előtt és az öt fiúnak, plusz Eleanornak bizonygatta, hogy élek.

- Dan, butaságokat beszélsz. Szerintem megint nem vetted be a napi nyugtató anyagokat, és szellemeket látsz. Liam meghalt, nincs többé közöttünk, Fogd fel kérlek! - Hazza teljes hitetlensége elszomorította szerelmemet. Én kifejezetten jól érzem magamat, és élek. Danielle az ajtó felé pillantott, ahol álltam, de egyből csendre utasítottam, és a nyakára mutattam. Az említett testrészén a pár órás szívás nyom látszott.

- Akkor szerintetek ezt is én csináltam magamnak? - a barna bőrén szinte csak úgy virított a kék-zöld folt. Először mindenki a büszkén mutogató lányra pillantott. Nem hisznek neki. Most komolyan ennyire valószínűtlen, hogy túlélhettem?

- Tudod drágám. ma már nagyon hihető szívás nyomot tud csinálni a porszívó! - komolyan ezeknek mindenre van válaszuk? Esküszöm én nem bírom. Dani az egyik fotelba rogyott le, és gondolkozva pillantott felém. Fogalmam sincs mit lehetne még kitalálni, ezért is egy lépést tettem előre.

- Csak hogy az a porszívó az én szám volt! - éreztem ahogyan az arcom lángba borul a sok rám szegezett tekintettől. Eleanor a szájához kapott és levegőért kapkodott. Lou barátnője után nyúlt, aki persze majdnem elájult. Mindegyik srác szeméből pontosan egy könnycsepp hullott ki. - Na mi van már tökkelütöttek. Még ott fogtok napokig ücsörögni ilyen bamba boci képpel, vagy ide jöttök megölelni? - mondatom végeztével már mindegyik engem ölelt zokogva és egy egy "köszönöm Istenemet" elmotyogva.
Be kell valljam rettentően hiányzott - még akkor is, ha nem emlékeztem - Hazza göndör hajának rágógumi illata, Zayn szúrós borostája, és cigi szaga, Niall rágcsálása, és büdös fing szaga, de legfőképpen Louis büdös lábszaga. Ők az én büdös barátaim, de még sem cserélném le őket semmi pénzért. Ha azt mondanák válasszak a karrierünk, és a barátságunk között egyértelműen az utóbbira voksolnék.

- De.. Hogyan? - Niall.

- Danielle is ugyan így motyogott délután! - nevettem le magam és egy csókot leheltem szerelmem ajkára, amiről levakarhatatlan volt a mosoly.

- A repülőd... felrobbant! - Hazza.

- Pontosan, de én nem. Létezik azokban a gépekbe egy olyan gomb, hogy katapult. Nem is tudom, te minek jártál a vadászpilóta oktatásra, ha ezt nem tudod.

- De tudom! - Hazza kiöltött nyelvel állt előttem. Nem tudtam megállni, hogy ne öleljem meg újra.

- Nagyon hiányoztál, haver! - megveregettem a hátát és a többiekre néztem, akik csak könnyes szemmel néztek végig rajtam újra és újra. Láttam a szemükben a hitetlenséget. Azt, hogy még mindig nem tudják felfogni, miért is vagyok itt, vagy is inkább hogy a fenébe nem haltam meg, amikor a gépem felrobbant.
Pofon egyszerű a dolog.
Én vagyok Liam Payne, a Hős....