2013. december 24., kedd

Epilógus

Sziasztok drágáim!
Szomorú szívvel kezdek most búcsúzkodni tőletek, egy epilógus kíséretében. Annyira szerettem ezt a blogot, mert egyedi volt. Tisztában vagyok én is vele, hogy ma már nagyon nehéz újat alkotni, és én próbálkozom is. Ez volt az eddigiek közül a kedvenc történetem. Nagyon szépen köszönöm a sok olvasómnak, hogy támogattatok és azt a sok kommentet, oldalmegjelenítést, és miegymást is!
Itt is van az epilógus, és szeretném ha egy utolsó kommentet mindenki, aki elolvasta hagyna.
A héten legkésőbb csütörtökig jelentkezni fogok az ÚJ BLOGOM linkjével és még egy kis ismertetővel is.
Jó olvasását, és még egyszer BOLDOG KARÁCSONYT!
És BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT A MI KIS LOUIS-UNKNAK!!!! 

-----------------------------------------------------------<3-------------------------------------------------------------------

"Egyszer vége kell legyen mindennek, de ahol egy ajtó bezárul, ott egy másik kinyílik. Ahol egy blog befejeződik, ott egy másik elkezdődik! - Nessz_Payne.,,


~Egy külső szemlélő szemszöge~


Az 5 srác egytől egyik öltönyben feszített. Liam idegesen dobolt a lábával a parkettán, ezzel elég nagy zajt csapva. Barátai mellette álltak és szerelmeiket várták, pontosan úgy, mint Liam. A lányok gyönyörűen akartak kinézni egy ilyen jeles, és ünnepélyes napon. Közülük egy embernek a királynő adja át a hősöknek járó kitüntetést, ami hatalmas megtisztelés. - habár már találkoztak vele.
Meena és Lucien békésen pihentek a kiságyukban, míg Dani és Eleanor egyszerre mondták el a bébiszitternek, hogy miként kell őket pelenkázni, vagy megetetni.

- Danielle, szívem. Alice biztosan tudja a dolgát, és alig hogy 2 órára megyünk el csak itthonról! - Liam kézen fogta barátnőjét és nyálas hangon beszélt hozzá. - Induljunk gyerekek! - mindenki kifelé csődült az ajtón, majd be egy-egy autóba és elindultak arra a helyre, ahol lesz a ceremónia. Mindenki ideges volt, de közülük főképp kilehet emelni Liamet.

***

- Liam James Payne, a barátai megmentésért, átnyújtom önnek a Hősök érdemjegyét. Gratulálok, és örülök, hogy találkozhattam magával! - a királynő kezét nyújtotta Liamnek, aki elfogadta és kezet csókolt a felségnek. Látszott az arcán, hogy izgul, de még is büszke. A barátai állva tapsoltak, és boldogan nézték, ahogyan Liam ott áll fent a színpadon. Mindenki örül, hogy élnek. Nem is azért, mert Ők a One Direction, hanem mert olyan szoros barátságuk van, hogy nem élték volna túl, ha egyikük tényleg meghal. Az a sok idő, amíg Liam Rose-k házában volt szörnyű időszak volt minden ember számára. Most már minden rendben van. Igaz, hogy 1 év hosszú idő, és talán kicsivel kevesebb rajongójuk is lesz, mikor újrakezdik, de még mindig a csúcson vannak a zenélésben. Őket soha, senki sem tudja letaszítani a trónról.

Amint haza értek az ajándékozás következett. A szépen feldíszített karácsonyfa mellé kuporodtak le, családi kupacokat alkotva. És Niall sem volt egyedül. Palvin Barbara mellett telepedett le, és úgy döntött meg próbál boldog lenni, még ha nem is mindig a legjobb a kapcsolatuk. A lényeg a szeretet közöttük, és ez látszik is. Barbi belezúgott Niallbe és nem zavarja Őt a rajongók. Nem szeretik, mert befutott, sikeres lett és most olyan emberekkel töltheti a karácsonyt és a mindennapjait, mint az 5 fiú. Szilvit, viszont mindenki imádja. Ő csak egy átlagos lány, aki jókor volt jó helyen. És jókor rabolta el a mi kis fürtösünk szívét, pedig nem hittük volna, hogy ilyen korán megtalálja a boldogságot egy ilyen csodálatos lány mellett.
Meena és Lucien kapták meg először az ajándékot, akik nem igazán tudtak mit kezdeni az előttük tornyosuló csomagokkal. A kicsik böködni kezdték a dobozokat és szüleikre emelték tekintetüket. Ők boldogan segítettek kinyitni az ajándékot, és örömmel nézték gyermekeiket, ahogyan az új babákkal vagy éppen kisautókkal játszadoznak.
Mindenki örült az ajándékának, de talán nem is ez volt a legfontosabb. Szemeikben látszott a boldogság, és a szeretet, amit mindenki egymás iránt érzett. Hálásak voltak az égnek, hogy a szeretet ünnepét együtt tölthetik, és nem Liam vagy bárki más nélkül. A rajongók nem tudják, hogy Liam valóban él. A találgatások megint csak elindultak és a képek alá is támasztják ezeket, de az emberek a One Direction szavait várják.

- Mit szólnátok ha egy dallal zárnánk a mai estét? - Niall oly' hirtelen szólalt fel, hogy mindenki nagyot ugrott. Meg sem várva a többiek válaszát szaladt a gitárjáért, és megkérdezés nélkül kezdte énekelni a You&I-t.
Niall boldogan kezdte énekelni kedvesének, majd mindenki beszállt. A lányok szemei megteltek könnyel, bár nagyon is jól ismerték a dallamokat, szöveget. Talán attól, mert karácsony van? Vagy mert örülnek, hogy Ők nem a temetőben kell most üljenek, a barátjuk sírjánál?

- Halljátok ezt a kiabálást? - Lou megszólalása után mindenki elhallgatott, és az utcán toborozódó rajongók sikítozását, és éneklését hallgatták. - Srácok, nézzétek! - barátjuk már az ablaknál integetett a több száz lánynak. A biztonsági őrök próbálták vissza tartani az őrjöngő lányokat, de azok amíg nem látják kedvenceiket, biztos hogy nem mennek el.

- Karácsony van. Énekeljünk nekik! - Liam a kanapé melletti szekrényből előhalászott 5 mikrofont, majd a többiek kezébe nyomott egyet-egyet. Az öt fiú hatalmas mosollyal szaladt ki a kapuhoz, ahol egy platós kocsinak a hátuljára álltak föl. Boldogan köszöntötték a rajongókat és kezdtek el énekelni. Csak Niall és Liam gitározott, de így volt igazából hangulatos. A rajongók síri csendben szipogtak és törölgették könnyeiket.
Liam nem állt fel az autóra, hanem leguggolt és várta, hogy a srácok bejelentsék, hogy él.

- Lányok, mint láthatjátok csak négyen vagyunk. Liam.. szóval. Nem tudom hogyan mondjam! - a sok lány még jobban elkezdett sírni, látszott az arcukon a sajnálat, fájdalom és csalódottság. - Liam az isten áldjon meg, gyere már fel, nem tudok mit mondani! - amint Harry belekiáltotta mind ezt a mikrofonba Liam fellépett a platóra és a sok rajongó egyszerre kezdett el sikítozni.
Igen, ilyen egy igazi Directioner család. A lányok egyszerre borultak egymásra, még akkor is, ha nem ismerték egymást. Minden rajongó szereti a másikat, ez köztudott a Directionerek körében.
És az 1D tagjai? Ők még akkor is szeretnek minden rajongót, ha dagi, ha anorexiás, ha beteg, vagy ha csak szimplán hülye. És ez azért van, mert ők is voltak olyan átlagosak, dagik és betegek is, mint a rajongóik. Sőt, ha nem lennének rajongók most hol lenne a One Direction? A feledés homályába merülne, mert nem lenne ki támogassa őket, de van. És erre kell most gondolnunk.
Volt, van és lesz is One Direction!

17 megjegyzés:

  1. Egy tökéletes történet tökéletes befejezése :) annyira jól megírzad ezt is, hogy teljesen meghatódtam rajta és sajnálom, hogy vége lett, de nagyon várom az újat és köszönöm Neked ezt az élményt amit ez a blog adott <3 Boldog karácsonyt!
    ui.: bocsi, hogy ilyen összeszedetlen voltam csak még a rész hatása alatt állok :) xx D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm a dícséretet! :D
      Nem voltál összeszedetlen, szerintem én szoktam az lenni, mikor válaszolok a kommenteitekre! :D

      Törlés
  2. Szia, nagyon szép befejezést írtál a blognak. Tetszett a történet, mivel nem olvastam még ilyet. Az előző blogod óta fejlődtél, és ennél még jobb lehetsz.
    A kedvenc részeimet, azt hiszem nem kell ecsetelnem. :D Ügyes vagy, Boldog Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánok neked.
    Puszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, nagyon szépen köszönöm. Én is úgy érzem, hogy fejlődtem és örülök, hogy te is észrevetted. Boldog Karácsonyt neked is, és Boldog Új Évet is! :*

      Törlés
  3. Esküszöm, meghatódtam. Mosolyogtam, de közben igyekeztem visszatartani a könnyeimet. Fú, nem is tudom, hogy mit írjak. Ismét mondom: ez az eddigi kedvenc blogom, szóval nagyon sajnálom, hogy vége lett. Várom az új blogodat nagyon! Még az is lehet, hogy elkezdem ezt olvasni elölről... Köszönjük, hogy megírtad! <3 J.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, valamit kihagytam! Nagyon boldog karácsonyt és boldog új évet! :) J.

      Törlés
    2. Pontosan így éreztem én is mikor megírtam ezt a részt.
      Örülök, hogy a kedvenc blogoddá vált, hisz' nekem is. Előről, jaj egyelek meg! :D
      Boldog karácsonyt, és boldog új évet neked is! :D

      Törlés
  4. Boldog karácsonyt és új évet elsőnek.
    másodszor ez volt az egyik kedvenc blogom és imádtam. Nagyon-nagyon fog hiányozni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és viszont kívánom neked is!
      Köszönöm, és örülök :D

      Törlés
  5. Omg imádom :) nagyon tetszett a befejezés s au egész sztori:) varom a kövi blogofat!! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. OMG én meg téged imádlak! :D Szerintem ma ki is teszem a linket! :D

      Törlés
  6. Boldog Karácsonyt :)) <3
    Ez volt a legjobb befejezése a történetnek. Tényleg nagyon egyedi volt, amiért nagy gratuláció neked :) Imádtam, minden egyes fejezetét. Nem sok blog szokott megsiratni, vagy megérinteni a szívemet, de a tied ezt tette :) A befejezés Per-fect lett *-*
    Várom az új blogodat :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is boldog karácsonyt!! <3
      Szerintem is egyedi volt(és most ne higgyétek hogy beképzelt vagyok.)
      Köszönöm szépen, úr isten sírtál rajta? Tényleg? :O .)
      MA ki teszem a linket! :D

      Törlés
  7. szia, jó lett, ez nem egy sablon blog volt. Boldog Karit!

    VálaszTörlés
  8. Szia! Tudom hogy már lassan három éve befejeted ezt a blogot de mégis számomra fontos hogy leírjam a gondolataimat.
    Nagyon nagyon ügyesen írsz. A háborúban játszódó részek szinte mindegyikénél sírtam. Aztán mikor Liam vissza téréséről írtál az egyszerűen csodálatos volt. Tetszett ahogy leírtad mit éreztek a többiek. Nagyon tetszik ahogy megírtad az epilógust. Az alap sztori sem volt sablonos ez által a vége sem lett az. Örülök hogy így lett vége és nem úgy hogy végül mondenki mindenkit feleségül vesz és a többi,hanem egy sokkal életszerűbb valóságosabb vége lett.
    Azt hiszem mindent elmondtam amit akartam. Örülök hogy megírtad a blogot és bár késve de rá találtam.
    xxKlau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedve Klau.
      Igaz én is megkésve írom ezt a kommentet, akárcsak ahogy te mondtad.
      Borzasztóan örülök hogy ennyi év elteltével is rátaláltok még a blogomra és szeretettel olvassátok. Köszönöm hogy velem voltál.
      Ölel : Nessz

      Törlés