Chapter 40

Sziasztok babáim! :D
Köszönöm nagyon nagyon nagyon a 10(!!!!) kommentet és a +1 feliratkozót.
Annyira boldoggá tettetek, és még meg lett a 14000 oldalmegjelenítés.
És, ti mit kaptok karira?
Esetleg valaki One Direction koncert jegyet? Mondjuk én nem, de hátha ti még is.
Ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is adhattatok nekem! :D
Sietni fogok a következő résszel, de még 2 nap a suliól.. :(
És ezek olyan hosszú napok, de lassan itt van Lou szülinapja, az viszont felvidít.
Jól olvasást! :D
És véleményezzetek! :D




-----------------------------------------------------------<3-------------------------------------------------------------------

"A gyerek szív érzi meg legjobban a vesztet, a felnőtt ezen már csak változtatni tud! - Liam Payne!,,

~Liam~

London utcái hűvösek voltak.Nem éreztem, hogy fázom, de a levegő, amit egyre többször szívtam be és ki hideg volt. December közepét írunk és még nincs hó. Gyerekeket éppen hogy lehetett látni az utcákon. Bezzeg amikor én voltam gyerek, az utcáról szinte még az ebéddel, vagy a vacsorával sem lehetett becsalogatni. Talán ezért is voltam mindig egészséges, soha nem ültem bent a szobában és nyomkodtam valamilyen kütyüket - persze akkor még nem is voltak-. A mai gyerekek nem vágynak egy kis friss levegőre? Mit lehet annyit laptopozni, tv-zni, vagy telefonozni? Bevallom én szoktam Twitteren lógni, de csak is a rajongóim miatt. Velük akarom tudatni a legfontosabb dolgokat, mert egyszerűen oda vagyok értük, még akkor is, ha nem ismerem mindegyikőjüket.

Kellemes reggeli futásomat, csak pár ember érdekes pillantása zavarta meg. Mindenki azt hiszi, hogy meghaltam, és ezen változtatnom kell.

- Liam? egy kisebb lány mellett futottam el, aki megszólított. Megálltam és tekintetemet ráemeltem. Szemeiben értetlenség lakozott.

- Tessék?!

- Tudom, illetlenség ilyet kérdezni, és anyukámtól kapnák is, de te nem meghaltál? - egy halvány mosoly jelent meg a szám szélén. A kislány ijedt arca megrémisztett, leguggoltam hozzá és megfogtam az apró kezét.

- Jaj drága, gyere üljünk le oda! - nem messze tőlünk egy játszótér álldogált üresen, egymagában. A pici lány kezét megfogtam és oda sétáltunk. Olyan kis ártatlan volt. Egy nem éppen gazdag negyedben jártam, a házak lerongyolódva sorakoztak egy kis utcát hagyva maguk között. Ennek a kislánynak sem lehet jó élete, a ruhája össze vissza volt szaggatva, tele volt lukakkal. - Tudod, sikerült megmenekülnöm! - egy kósza, göndör tincset sodortam el az arcából, és akkor megpillantottam hatalmas kék szemeit. Az arca gyönyörű volt, akár egy liliom, ami éppen most éli fénykorát. Sehol egy szeplő, vagy egy kis hiba azon a selymes bőrön. Semmi. Egy igazi kis hercegnő.

- Hogyan? - tágra nyílt szemekkel fürkészte az arcomat. Olyan furcsa volt azokba a gyönyörű kék szemekbe nézni. Tudom, hogy láttam már, de abban biztos vagyok, hogy a kislányt még soha. Talán csak hasonlít valakire, de még sem tudom hova tenni, egy arc sem ugrik be, ami ehhez hasonlítana.
Elmeséltem neki az egész történetemet, úgy, hogy gyerek fejjel megértse és még se tűnjön annyira szörnyűnek. Aprócska kezén éreztem, hogy egyre hidegebb lesz, ezért levettem magamról a kabátomat és ráterítettem. Én nem fáztam. Volt rajtam vagy még három réteg ruha, viszont rajta csak egy póló és egy szakadt szoknya.

- Te egy hős vagy, igaz?

- Nem. Soha sem lehetek az, de te igen. Már most az vagy, hisz' a szemedben látszik a jóakarat...

- De a dalaid megmentették a nővéremet... Egyszer.. - mosolygós arca egycsapásra szomorúvá vált és vörös pirbe.

- Mi történt vele?

- 3 éve, amikor megjelent az első albumotok, szinte csak az tartotta életben. Az utca gyereke volt már akkor is, anyánk nem foglalkozik velünk, apa pedig harcolni ment. Az akkori barátja csak bántotta, és egyszer Ő vette ki a kezéből az üvegszilánkot. Aztán megjelent a második albumotok és akkor apa fél évre haza is jöhetett. Minden rendbe jött, lettek barátai, tanult rendesen, és anyával is beszélgetett, ráadásul kapott cuccokat is rólatok. Aztán jött a rossz. Apa elment, akkor Ő összeomlott. A pasija szakított vele és meg is verte, anya folyamatosan ordítozott vele, és a barátai is kihasználták, bedrogozták. Egy ideig még élt. Csak a ti zenéteket hallgatta éjjel nappal, de aztán nem bírta, és megtette... - teljesen úgy éreztem, mintha egy felnőttel beszélgetnék.

- Sajnálom! - óvatosan húztam magamhoz. Törékeny teste, akár egy porcelán darabka pillanatok alatt képes széttörni. Neki a szíve tört el, mikor az egyetlen nővére elhagyta Őt. Biztosan boldog már ott, ahol most van. Nem szenved és ez a lényeg. Miért kell egy ilyen picike lánynak ilyen szörnyűségeket átélnie? Mit tettek Ők, hogy ezt a sorsot érdemlik?

- Te voltál a kedvence, és nekem is te vagy! Emlékszem, mindig azon veszekedtünk, hogy egyszer szerelmes leszel belém. Ő azt mondta, hogy még is hogy szerethetne egy ilyen gazdag pasi, egy ilyen szegény lányt! - ezzel a mondatával úgy érintette meg a szívemet, mint még gyermek soha. Megbízik bennem, mert sztár vagyok, de nem érzem, hogy úgy beszélne velem, mint egy rajongó.

- Én mindig szerelmes leszek beléd!

- És Danielle?

- Vele a szerelmem teljesen már mint veled. Ez csak is a mi titkunk, és ez egy különleges érzés. Olyan sok helyet foglalsz a szívemben, amit én soha nem fogok elfelejteni. Nem rajongóként tekintek rád, hanem mint a második szerelmem.

- De megházasodsz, és gyereked is van már.

- Igen, megtaláltam azt a lányt, aki a nagy Ő, de Ő még sem te. Ne sírj, láttál engem felnőni, kitartottál mellettem és ezt köszönöm neked. Megfogok házasodni, de egyszer te is. Szeretni fogod Őt, és engem el fogsz felejteni, amivel nincs semmi baj, mert ez az élet rendje. De hidd el, mi örökké szerelmesek leszünk! - beszélgetésünk tovább már nem folytatódott. Csöndben ültünk egymás mellett, de nevét még mindig nem tudtam.

- Hogy hívnak?

- Emma Barrows! - e név hallatán szívem egy ütést kihagyott.A parancsnok lánya, és ilyen rossz sorsuk van? Nem említette, hogy szegények, vagy hogy gond van otthon.

" A barakkban ültünk az utolsó parancsra várva. Harry éppen WC-re ment, mikor Barrows belépett és hozzám indult. 
- Liam! Megkérhetlek egy nagyon fontos dologra? 
- Persze!
- Van egy lányom, Emma-nak hívják. Ha meghalok, kérlek viseld gondját. Tudom, hogy ilyet nincs kötelességed betartani, és nincs jogom ilyet kérni, de az anyja, szörnyű nőszemély....
- Ne ragozd, segítek még nem tudom hogyan, de segítek!,, 

Teljesen elkalandoztam ezzel az emlékkel. Észre sem vettem, hogy egy magas és koszos nő dühösön rántja ki kezeim közül Emma-t és rángatni kezdi. Automatikusan pattantam föl, de még sem tudtam, hogyan és mit mondjak. Emma segélykérő pillantással nézett felém, majd egyik pillanatban a földre rogyott.

- Kelj fel te büdös kölyök, nem igaz, hogy állandóan az utcán kell legyél. Esküszöm a holnapot nem éred meg, ha most azonnal nem állsz fel onnan! - szemei szinte szikrákat szórtak az ájult kislány felé. Szinte le tudta volna köpni a saját lányát, amit egy anyától nem tudok elfogadni. A lánya, még akkor is, ha szegények, nyomornegyedben élnek, és a férje meghalt.

- Asszonyom. Nem látja, hogy elájult? - Emma felé kezdtem szaladni, és azonnal a karjaim közé vettem. Telefonomat kezdtem előkutatni a zsebemből, és a mentők számár tárcsáztam.

- Még is ki vagy te? Ő az én gyerekem, te kis taknyos!

- Liam James Payne vagyok, és jobban tenné, ha levenné rólam a kezét, különben nem állok jót magamért.

- Barrows pontosan ilyennek írt le, de a gyerekemet akkor sem fogod elvinni. Csak jöjjön haza, majd ad neked! - lehelete nem volt éppen egy rózsáéhoz hasonló, de még sem kezdtem fintorogni. Félelem kerítette körbe testemet Emma miatt.
Egy fekete kocsi állt meg a hátam mögött, majd nem sokkal később egy mentő hangját is hallottam. Csak álltam megmerevedve és az előttem ölbe tett karokkal néző nőt kémleltem. Láttam a szemében egyfajta félelmet is, legszívesebben ugrott volna a mentőhöz gyermeke mellé, de nem tette.

- Barrows meghalt! - fagyosan mondtam neki, bár tudta a tényt. Szemei lángba borultak, de mielőtt szólhatott volna valamit hátat fordítottam neki, és a kocsihoz indultam.

- Várj, Liam. A lányom, kérlek, had menjek veletek! Hiába vagyunk ilyen sanyarú sorson, de én még is szeretem...

- Ne magyarázkodjon, jöjjön! - kinyitottam a kocsi ajtaját és betessékeltem. Lehet, hogy szereti a kislányt, de mi lesz akkor, ha megtudja, hogy Barrows mit kért tőlem? Ha pénzzel látom el őket, akkor lehet rosszabb lesz?