Chapter 41~Best Friends

Szerbusztok! Nem is tudom mit mondjak, itt az utolsó előtti résznél. Talán, hogy BOLDOG KARÁCSONYT előre is mindenkinek!
A másik dolog, hogy nincs értelme tovább húznom a blogot. Igazából 30-dik résznél be akartam már zárni, de tovább húztam és tessék 42-ig jutunk. Nagyon szerettem ezt a blogot, és meg vagyok vele elégedve! :D
Teljesen a szívemhez nőtt, és remélem nektek is, de nem fogok itt még nagy hegyi beszédet mondani, mert még jön 1 rész és egy epilógus( amit még soha életemben nem írtam, de egyszer mindent ki kell próbálni).
Kicsit rövidke rész lett, de sajnálom, holnap vagy kedden hozom a következő részt! :D
Köszönöm a komikat, és örülnék pár véleménynek megint!


-----------------------------------------------------------<3-------------------------------------------------------------------

"Miért Ők a legjobb barátaim? Egyértelmű. Ők tudják ki vagyok, nem a sok pletykának hisznek, hanem nekem! - Liam Payne,,

~Liam~

Bambán pislogtam magam elé meredve, és gondolkoztam az élet nagy dolgain. Milyen is volna újra kezdeni mindent? Ha nem lennék híres, vajon most egyetemre járnák, nem lenne gyerekem? Ha nem kellett volna megmentenem a srácokat, akkor élnék még?
Ugyan olyan senki lennék, mint aki 16 évesen voltam, de engem még az sem zavarna. Szerettem azt az életemet is. Mindig nyugis volt, soha sem zavart senki, az embereknek nyugodtan mutathattam minden nap egy másik énemet, soha sem tudták eldönteni, hogy még is melyik lehetek én. Egyedül voltam, nem voltak barátim, még is boldog voltam. Még a mai napig nem jönnek rá az emberek a titkomra, viszont nekem erre csak egy válaszom volna. A zene. Már akkor abban a világban éltem, dalokat írtam, és a szobámban ülve egy gitárral játszadoztam órákon keresztül. Az volt az igazi Liam, nem pedig az, akit ma a sajtó megkreált magának egy eladható embernek.

Charlotte hatalmas szemekkel fürkészte gyermeke - mostanra már kipirosodó - arcát. Szemeiből könnyek hulltak a kislány takarójára, amiből már szinte ki is lehetett volna csavarni egy vödör vizet. Látszott rajta, hogy megbánta az ordítozást, de még is féltem Emmát tőle. Ijesztő nő.

Apró köhögésekre emeltem fel a fejemet és boldogan véltem felfedezni, hogy Emma ébredezik. Lou azonnal egy orvosért szaladt, míg Charlotte és én a kislány felett álltunk, és vártuk, hogy mi fog történni.

- Anya! - Emma szemei azonnal felcsillantak, ahogyan Charlotte könnyekkel áztatott arcát megpillantotta. Azonnal egymás karjaiba borultak, én pedig arrébb álltam. Nekem nincs itt helyem, ez az asszony megbánta a sok rosszat, és nem fogja többet bántani ezt a kis csöppséget. Biztos vagyok ebben. És, hogy miért? Látom a szemében egyszerűen, hogy szereti és nem akarja elveszíteni. Olyan halálfélelem ült ki az arcára, mikor Emma elájult, hogy azt szinte lefesteni sem lehet. - Szeretlek!

- Én is drágám!

- Nekem itt már semmi keresni valóm. Emma, örülök, hogy találkoztunk és még fogsz rólam hallani. Ha anyukád megengedi meg foglak látogatni, és többé nem lesz semmiből sem hiányod. Ígérem csajszi! - az arcára nyomtam egy puszit, és hagytam, hogy Ő is megjutalmazzon egyel, ami szinte tocsogott a nyáltól, de én még sem töröltem le. - Sűrűn nézegesse a postaládát! - kacsintottam egyet Charlotte-ra és szerintem ebből levette, hogy ezentúl pénzt fogok nekik adni.

- Liam. Köszönök mindent, és remélem hamarosan meglátogatod Emma-t!

- Szia Liam! - apró kezével integetett nekem, és én is viszont. Danielle is egy apró puszit adott neki majd elindultunk haza.

***

- Harry Edward Styles mi lenne, ha végre megállnál egy csatornán? - idegesen fordultam barátom felé, aki kezében a távirányítóval ült az egyik fotelban. Még jó, hogy a lányok a karácsonyfát díszítik és Dani feneke pont velem szembe van, legalább van mit nézni, ha ez a lüke nem áll meg egyetlen egy csatornán sem.

- Jó rendben nesze! - levágta a távirányítót az asztalra és barátnőjéhez ment, aki szint úgy mint szerelmem a karácsonyfát díszítette, egy határozott csókot adott az arcára, majd a járóka felé igyekezett, ahol Meena játszott egy darab üdítős üveggel. Óvatosan kiemelte gyermekemet, az én szívem pedig egy hatalmasat dobbant. Tudom, hogy Meena biztonságban van bácsikájánál, de még is féltem.
Egy apró puszit adott az arcára, mire kislányom heves tapsikolásba kezdett. Harry visszaült vele a kanapéra és a csípőjére ültette. Kislányom boldogan játszott Hazza fürtjeivel, aki csak egy mosollyal az arcán hagyta, hogy csupálják a haját.

" A háborúnak vége!

Hatalmas örömmel jelenthetem be - talán nem én elsőként-, hogy az 1 éve elkezdődő háborút ma lezárták. A franciák vissza vonultak országukba, ugyan is ilyen hideg téllel, mint ami most van nem számoltak. Nem volt elegendő ételük és emberük sem. A harmadik világháború az angolok győzelmével zárult. A francia és angol követek még egyezkednek, de azt hiszem innen már csak a kis szigetországunknak jobb lehet a helyzete!,,

A srácokkal egymás nyakába borultunk. Nem tudjuk miért, hisz' még csak nem is a csatamezőn kaptuk ezt hírt.

- El is felejtettem mondani! - Niall eltűnt egy percre és a mondatát a levegőben lógva hagyta abba. Miután visszajött egy levéllel a kezében átnyújtotta azt nekem és hatalmas vigyorral az arcán közölte a következőt:

- Te is megkapod a hősöknek járó kitüntetést, a holnapi leszerelésnél.

- De miért? Nem tettem semmi hősieset!

- Az nem volt elég, hogy megmentetted az életünket? - Zayn felháborodást tettetve kulcsolta össze kezeit a mellkasán.

- Azt akár mikor megtenném és ezt már ezerszer elmondtam. Ti vagytok a legjobb barátaim, szinte a testvéreim, soha sem bocsájtanám meg magamnak azt, hogy ha valami bajotok esne, és én megtudtam volna akadályozni a bajt! Szeretlek titeket srácok!

- Mi is téged!